Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

VRC: Papírforma a kupában

2011. november 20. 16:56 // Forrás: veszpremvolley.hu
A veszprémi férfi röplabda együttes sima vereséget szenvedett az élvonalbeli Kecskemét vendéglátójaként a Magy Kupa nyolcaddöntőjében.

A Magyar Kupa nyolcaddöntő mérkőzésére az első osztályban jelenleg második helyezett Kecskemét csapata látogatott Veszprémbe. Az osztálykülönbség miatt ebben az esetben egy mérkőzésen, az alsóbb osztályú csapat otthonában döntik el a továbbjutást.

A vendégek teljes kerettel érkeztek ám nem a legerősebb kezdőcsapattal álltak fel a pályára. Ám így is kevesebb, mint egy óra alatt, pillanatnyi kihagyás nélkül, igen meggyőző játékkal nyerték meg simán a mérkőzést és jutottak a nyolc közé.

Seck György, a VRC játékos-edzője: – Tudtuk, hogy milyen játékerőt képvisel a mai ellenfél, de egy kötelező mérkőzés volt, amit le kellett játszani, vérmes reményeink nem lehettek. Többet szerettünk volna kihozni ebből a mérkőzésből, nemcsak számszerűleg, hanem játékban is, annak ellenére, hogy nem a kezdőcsapatunkkal játszottunk a meccs nagy részében. Bízom benne, hogy ebből is tudunk meríteni, és a magunk javára fogjuk tudni fordítani a bajnokságban, ezért is adtunk lehetőséget a fiataloknak. A következő feladat a bajnokságban a Kunhegyes elleni idegenbeli mérkőzés, amit meg szeretnénk nyerni.

Férfi röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő:
Man at Work Veszprémi RCKALO-Méh Kecskeméti SE 0:3 (-14,-12,-11)
Veszprém, 50 néző; vezette: Pőcze, Ortner
Man at Work VRC: Dolgos A., Kráml Sz., Myszöglád D., Horváth Sz., Seck Gy., Tóth T.
Csere: Szűcs P. (libero), Dordzsceren Cs., Garamvölgyi O., Sándor Cs., Saitz B., Széll D.,
Játékos-edző: Seck György.
KALO-Méh KSE: Bokor G., Hatvany Zs., Szappanos M., Somodi I., Csoma K., Farkas P.
Csere: Szabó T. (libero), Tóth G., Erki M., Csányi D., Csala B., Dorcsák L.,
Edző: Gyurkó Sándor.

Forrás: veszpremvolley.hu

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.