Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Jendrassiké a Közöd-díj

2011. november 23. 19:54
A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány a hátrányos helyzetű embereket bevonó program kategóriában a Jendrassik-Venesz középiskolának adta az idei Közöd-díjat. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– Hat éve rendezzük meg az Önkéntes Fiatalok Napját, és azóta töretlen a sikerünk. Első évben 7000, idén már 32 000 fiatal vett részt a programban, amelynek a legfontosabb üzenete, hogy nem csak a felnőtt, hanem a fiatal korosztály is képes értéket létrehozni, felelősségteljesen gondolkodni. Amit a Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola diákjai, tanárai tettek, az is csoda, szép kis csoda, amire büszkék vagyunk – mondta a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány stratégiai igazgatója, Galambos Rita szerdán, amikor átadta a Közöd-díjat.

A Jendrassikban megrendezett ünnepségen az alapítvány projektvezetője, Juszt Anita elmondta, hogy a döntést Bombera Krisztina újságíró hozta meg. Közel 100 pályázat közül választották ki a veszprémieket, akik négy éve tíz állami gondozottat nevelő családdal gyűjtenek szemetet Veszprém-Kádárta határában Sebestyén Zsuzsa tanárnő vezetésével. Idén még egy állami gondozottakat nevelő családdal kiegészülve vettek részt a programban, és a szokásos hulladékgyűjtési akciót kiegészítették csapatépítési tréninggel, amit az iskola tanára, Várnai László tartott.

A Jendrassik-Venesz középiskolában megrendezett ünnepségen az iskola vezetése az összes résztvevőt, szervezőt és az alapítvány munkatársait kis fogadással lepte meg.
 

Pethő Imre
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.