Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A műhelytől a szalonig

2011. november 24. 0:45
A Herendi Porcelánmanufaktúra és a megyei levéltár együttműködésének eredményeként, egy könyv formájában válnak megismerhetővé a porcelángyár múltjának eddig ismeretlen fejezetei.

A Veszprém Megyei Levéltárban mutatták be a Szűts István Gergely levéltáros által írt A műhelytől a szalonig - A Herendi Porcelánmanufaktúra a Monarchia idején című kötetet, ahol a könyvbemutatón kívül a közönség értékes, korabeli herendi porcelánból készült vázákat, valamint egy 100 évesnél is régebbi étkészletet is megtekinthetett.

Hermann István, a levéltár igazgatója kiemelte, hogy a manufaktúrával egy éve kötött megállapodás lehetővé teszi a gyár múltjának vizsgálatát, mely eredményekből a későbbi herendi kutatások alapját szolgáló mű születhet. – Az együttműködés sikeres – fogalmazott büszkén az igazgató.

A Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója, Simon Attila megerősítette a levéltár igazgatójának szavait az együttműködésük eredményességével kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy miközben a manufaktúra közel két évszázada éli saját életét, igyekeznek feltárni a múltjukat is. – A múlt kutatásából választ kaphatunk kérdéseinkre és tanulhatunk elődeinktől is – tette hozzá.

Ezt követően Horváth Gergely Krisztián, az Eötvös Loránd Tudományegyetem történésze mutatta be a könyvet a megjelenteknek. Kiemelte, hogy a kötet „új szempontokat érvényesítve foglalkozik a dualizmus kori iparosodás kérdésével”, mindezek pedig nem kizárólag „öncélú kutatások, van társadalomtörténeti hozadékuk is”. A történész hangsúlyozta, hogy a kilenc fejezetből álló könyvben párhuzamosan fut a család és az üzem története.

A könyv megírásának apropóját az adta, hogy a tulajdonos, a gyár újjáalapítója Farkasházy (Fischer) Jenő 150 évvel ezelőtt, 1861-ben született. A fejezetek tudósítanak a porcelánmanufaktúra működéséről, valamint a hétköznapokról is a műhelytől, egészen a szalonig.

Balassa Gergő
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. ma 19:18 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.