Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az emberek mellett állnak

2011. november 25. 20:41
A veszprémi Gizella Királyné Klub egy éve kezdte meg működését azzal a céllal, hogy olyanoknak segítsenek, akik nehezen mozognak a világban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A vak emberek megsegítését tűzték ki elsődleges feladatukként a klub tagjai, ennek eredményeként pénteken délután a városházán jelképesen átnyújtották azt a vakvezető kutyát, amit a 18 éves várpalotai Kenyér Katalin részére szereztek be.


Csajági Izabella

Katalin a születésétől kezdve vak, így nagy segítség számára, hogy ezentúl bármikor kimehet az utcára, lesz mellette valaki – mondta el érdeklődésünkre a Gizella Királyné Klub elnöke. Csajági Izabella hozzátette, a gyűjtés annyira jól sikerült, hogy egy fővárosi vak anyukának is segíteni tudnak, aki egyedül neveli két éves gyermekét.


Kenyér Katalin (jobbra) átveszi ajándékát

Megtudtuk, a labrador speciális kiképzése 1,8 millió forintba került, kihelyezéséért 50 ezer forintot kell fizetni, fenntartása pedig havonta 12-13 ezer forintot tesz ki. A kutya már felkészült, hogy új barátja életét megkönnyítse, de Katának még tanulni kell a négylábú „használatát”, ezért csak jelképesen vehette át ajándékát.


Nagy Károly

Az eseményen jelen volt Nagy Károly plébános, aki hangsúlyozta, ez a kutya Katalin életének társa, segítője lesz, a klub céljai előtt megnyíltak a szívek, aminek gyümölcse a jelképesen átnyújtott támasz. Vállalták, hogy azt adják az embereknek, ami a legszükségesebb, érezzék, mellettük állnak – mondta a plébános.

Ajándékokból nem volt hiány ezen a rendezvényen, a Gizella Királyné Klub játékokból álló csomagot nyújtott át a hárskúti óvoda részére, az ünnepségen megjelentek pedig a Csermák Antal Zeneiskola növedékeinek előadásával hangolódhattak a közeledő adventre. 

Cseh Zoltán
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.