Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Népszavazást kezdeményez az LMP

2011. november 30. 16:03
Ezt szerdán délután jelentette be hivatalosan országjárásának veszprémi állomásán Schiffer András. Az LMP a 2012-re tervezett népszavazással a nyugdíjak megvonása ellen kíván fellépni. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– A parlament hétfőn hozta meg azt a törvényt, amely lehetővé teszi a korhatár előtti nyugdíjak csökkentését, illetve megvonását. Az LMP népszavazási kezdeményezést tett a témával kapcsolatban, azonban az erre vonatkozó kérdéseinket az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasította – tájékoztatott a frakcióvezető. 

Schiffer András elmondta, három kérdést fogalmaztak meg a törvényesen megszerzett nyugdíjjogosultságok elvonásával kapcsolatban, de az OVB egyiket sem fogadta el, ezért az Alkotmánybírósághoz fordultak.


Schiffer András

– A mai napon értesültünk a taláros testület álláspontjáról, mely szerint a júniusi alkotmánymódosítás nem zárja ki a népszavazás megtartását. Az LMP ezért az emberek véleményét kikérve fogja megvédeni a nyugdíjakat – fogalmazott.

A frakcióvezető és a párt eltökélt: népszavazást fognak tartani, ahol az emberek véleményét kérdezik meg arról, hogy ma Magyarországon visszamenőleg a nyugdíjat bárkitől el lehet-e vonni, valamint hogy a választók adtak-e mandátumot a Fidesz-nek 2010-ben arra, hogy nyugdíjas emberek ellátását csökkentsék, vagy megvonják - hangsúlyozta Schiffer András.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.