Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új sportpadlót kapott a tornaterem

2011. december 3. 0:36
A Deák iskolában a város, az intézmény szülői munkaközössége, valamint az iskola dolgozói jóvoltából és hathatós segítségüknek köszönhetően megújult tornateremben sportolhatnak a fiatalok. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A 8 és fél millió forintos beruházás legnagyobb részét Veszprém város a felújítási keretéből biztosította, melynek köszönhetően a diákok már a tanévkezdéstől egy közel 600 m2-es, 6 mm vastagságú sportpadlón pattogtathatják a labdát reggeltől estig.

A december 2-án tartott átadón Némedi Lajos alpolgármester hangsúlyozta, „minden ok megvan a vidámságra”, majd felhívta a diákok figyelmét arra, hogy „a mozgás az egészség feltétele”.


Horváth Szilárd

Horváth Szilárd igazgató köszöntőjében kiemelte, hogy a sport közösségteremtő erejére szükség van a nevelésben, valamint hogy az egészséges gyerekek az alapjai a jó közösségnek. Megköszönte a az iskola, a város és a szülők támogatását, és bízik abban, hogy ez az együttműködés a jövőben is sikeres lesz.

A 30 éves linóleum borítás lecserélése mellett a tornaterem mellett szertárt, konditermet és irodahelyiséget is kialakítottak a szakemberek és a szülők.

Az átadó részeként bepillantást nyerhettünk abba, hogy is zajlik a testnevelés óra a Deák iskolában – szigorúan az új padlón.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.