Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A legjobbak között a Lovassy

2011. december 5. 14:38
A Köznevelés című folyóirat minden évben több eredményességi szempont alapján mutatja be a legjobb hazai középiskolákat. Előkelő helyen a Lovassy László Gimnázium. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A folyóirat honlapján 2011. december 2-án tették elérhetővé azt a négy szempont alapján kialakított listát, amely a 2005-2009 közötti évekre vonatkozik. Az iskolák által elért eredményeket felvételi eredményesség, nyelvvizsga-arányok, középszintű érettségik átlagos pontszámai, országos középiskolai tanulmányi versenyeken elért eredmények alapján kiváló, jó, közepes és gyenge kategóriákba sorolták. Akkor kapott egy intézmény kiváló minősítést, ha az adott iskolacsoportban (gimnázium, szakközépiskola) a legjobb 10 százalékban szerepelt.

A veszprémi Lovassy László Gimnázium azzal büszkélkedhet, hogy mint a négy kategóriában a legjobb minősítést kapta – tájékoztatta lapunkat Schultz Zoltán igazgató. Megjegyezte, ezt országosan mindössze hét intézmény érte el.
 

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.