Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

3% lenne a bejutási küszöb

2011. december 7. 10:19
Az LMP politikusai úgy vélik, „a választási törvénnyel kiiratkozhatunk az európai demokráciák köréből”, ezért saját javaslattal álltak elő a rendszer megreformálására. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– A Fidesz választójogi javaslatát a választók bizalmának elvesztése miatti félelem szülte, az általuk javasolt választókerületi besorolás súlyosan manipulatív – kezdte a veszprémi szervezet december 7-i, Csak a Fidesz? című sajtótájékoztatóját Zelenák Adrián (LMP). A Lehet Más a Politika álláspontja szerint a Fidesz mesterségesen duzzasztotta fel azokat a kerületeket, ahol korábban az ellenzéki pártok értek el jó eredményt, az így megrajzolt körzetekre azonban „nincs épeszű magyarázat”.


Zelenák Adrián

A koordinátor hozzátette, fejlett demokráciában a kerületeket egy, a törvényhozás által felkért független szakértői testületnek kellene meghatároznia, nem pedig a parlamentnek. Véleményük szerint a tagokat a Központi Statisztikai Hivatal, az Országos Választási Bizottság, valamint a Magyar Tudományos Akadémia munkatársai és szakértői adnák.

– Az LMP saját alternatívát dolgozott ki a választási rendszer reformjára – tudtuk meg Gerstmár Ferenctől. A képviselő ismertette a párt javaslatát, mely egy 245 főből álló Országgyűlést vázol fel, ahová kétfordulós választási rendszerből lehetne bekerülni, valamint a jelenlegi 5%-os bejutási küszöböt 3%-ra csökkentenék.


Gerstmár Ferenc

Gerstmár Ferenc hozzátette, megszüntetnék az ajánlószelvények rendszerét, így a párt állásfoglalása értelmében bárki indulhatna a választáson, aki életrajzot és programot mutat be. Ezen felül kiemelte, hogy fontosnak tartják a nők szerepvállalását a politikában, hiszen a parlamenti képviselőknek egyelőre mindössze csak 9%-a képviseli a gyengébbik nemet – míg a teljes népesség arányát tekintve ez a szám 52%.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.