Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C

Az első az ötből / Új játszótérrel gazdagodott Veszprém

2008. augusztus 7. 23:31
Már tesztelhetik a gyerekek azt a játszóteret, mely elsőként készült el abból az ötből amit az idei évben tervez megépíttetni a veszprémi önkormányzat. A Haszkovó lakótelep Diósy utcájában felszerelt park a legnagyobb, a legszebb és egyben a legdrágább is. Több mint 10 millió forintba került, de megérte, vélik a képviselők – hiszen ebben a városrészben nagyon sok a gyerek és a szülőknek egészen a Barátság parkig kellett sétálniuk, ha játszani akarták vinni a szabadba gyermekeiket.

A tavalyi évben 20 millió forintból 4 új játszótér épült Veszprémben, idén ötnek kell elkészülnie, mintegy 33 millió forintból – mondta a Vehírnek Czaun János. A Haszkovó lakótelepen volt a leggyorsabb a kivitelező, hiszen egy hónappal a közbeszerzési pályázat elbírálása után már áll a játszótér, megtörtént a műszaki átadása is, s ha most a felügyeleti időszakban az egyébként magas igényeket támasztó gyerekek is elégedettek lesznek, hivatalosan is átadhatjuk a parkot – jelentette ki az alpolgármester. Szolnoki Pál, a választókörzet önkormányzati képviselője hozzátette, hogy itt korábban egy nagyon rossz állapotú játszótér állt, régóta kérték a lakók, hogy újítsák fel. Az unió által is elfogadott homok aljzatú fajátékokat a Lokálpatrióták és polgárőrök fogják őrizni – biztosította az itt élőket és a városatyákat is Molnár Ernő, aki szerint ennek a játszótérnek nem csak örülni kell, ha meg is kell tudni óvni a vandáloktól.

 

De játszótér ügyben még van néhány tennivalónk. Uniós előírás ugyanis, hogy ez év végéig minden olyan parkot le kell szerelni, tehát meg kell szüntetni, mely nem felel meg az európai normáknak. Ebből 60 darab van Veszprémben – mondta el kérdésünkre Czaun János. Tereprendezésükre 6 millió forintot különítettek el a költségvetésben, melyről már most látszik, hogy nem lesz elég. Ezért a feladatot két ütemre bontották. A veszélyesnek számító játszótereket még az idén mindenképpen megszüntetik, a felesleges, nem megfelelő homokozókat pedig jövőre számolják fel. Az alpolgármester hozzátette, hogy mindössze 20 EU-konform játszótérrel vették át a város vezetését 2006-ban, ez év végére pedig 29 lesz belőlük.

 

 A lakók is örömmel konstatálták a mai játszótéravatást. Somfai Balázs levéltári igazgató mosolyogva jegyezte meg: ahogy sorra vesznek ki itt a kocsmák, úgy nő a gyerekzsivaj.

Füssy Angéla
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.