Az emlékülést a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata és a Művészetek Háza szervezte annak apropóján, hogy 75 éve hunyt el Kosztolányi Dezső, és folyamatban van az író-költő életművének kritikai kiadása, valamint 100 esztendős az irodalomtörténeti társaság.
Az irodalmi est rég látott szépszámú közönséget vonzott, köszönhetően a jónevű előadóknak, Szegedy-Maszák Mihálynak, Arany Zsuzsannának, Szitár Katalinnak és Szilágyi Zsófiának.
A közönséget Brassai Zoltán, az irodalomtörténeti társaság megyei tagozatának elnöke köszöntötte, majd Szegedy-Maszák Mihály professzor úr a Kosztolányi életmű kritikai kiadása kapcsán a mai Kosztolányi-képről beszélt. Szegedy-Maszák Mihály a számos kitérőt és anekdotát, irodalmi adalékot megemlítő előadásában Kosztolányi sokszínűségét hangsúlyozta. Vitathatatlan tény, hogy a művész kiváló író és költő volt, egyben nagyszerű esszéíró, foglalkozott színikritikával, és zseniális fordítóként épp’ azt jelentette ki, hogy fordítani valójában képtelenség. (Érdekesség, hogy ő fordította elsőként magyarra Faulknert.)
A professzor kiemelte, hogy Kosztolányi magyar és európai volt, ám önmaga is látta, hogy a kultúra nem egyenlő az európai kultúrával, ezt jól példázzák kínai versfordításai. Mindamellett Kosztolányi úgy volt magyar, hogy mentes volt a magyarkodástól, ami abban a korban nem volt egyszerű magatartásforma.
Arany Zsuzsanna, az ELTE tudományos munkatársa Isten bálján című Kosztolányi tanulmánykötetét a Vár Ucca Műhely jelentette meg, ennek kapcsán az est folyamán Kilián László, a Művészetek Háza igazgató-helyettese beszélgetett az irodalmár hölggyel. A tanulmánykötet a Kosztolányi életmű több rétegével is foglalkozik, a hírhedett Pardon rovat korszakkal, az ördögi és isteni témakörével, a gonosz kérdésével – azaz a szélsőséges élet- és művészeti helyzetekkel.
Az est második részében Szitár Katalin, a Pannon Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének tanszékvezetője az alázat kérdéséről beszélt a Hajnali részegség című Kosztolányi vershez kapcsolódva. A tanszékvezető asszony hangsúlyozta, hogy aki lemond az „egó”-ról, gazdagodik lélekben és értelemben egyaránt. A művész számára ez választott magatartásforma, amely egyben az emberi és költői jelenléttel is összekapcsolódik.
Az emlékülés végén Szilágyi Zsófia, az ELTE tudományos munkatársa rázta fel a közönséget, előadásában Móricz és Kosztolányi viszonyát taglalta. Véleménye szerint nincs értelme ellentétpárok felállítására a magyar irodalomban, túl kell lépni azon a hozzáálláson, amely például hosszú évtizedekig szembehelyezte művészetileg a két szerzőt. Móricz és Kosztolányi kapcsolata sok krízishelyzetet átélt. Összekaptak az Ady-recenzió miatt, egymásnak ugrasztották őket 1923-ban, amikor Kosztolányi Nérója nyerte el a legjobb történelmi regény címét – szemben – többek között – Móricz Tündérkertjével. Ám mindezek után írt kiváló és méltató kritikát Kosztolányi a Barbárokról, és együtt járták Nyugat irodalmi estekkel az országot. Ráadásul Kosztolányi – a PEN Club elnökeként – Móricznak és Krúdynak adta a Rothermere-díjat, ami miatt le kellett mondani elnöki tisztéről.
S hogy a kanonizálás (az érték- és mértékelés) mennyire veszélyes dolog, példaként megemlítendő, hogy az 1920-as években egy korabeli publicisztika Móriczot tartja modernnek, és Kosztolányit konzervatívnak. Hogyan is tanultuk ezt az iskolában?...
Az emlékülés hosszúra nyúlt, ám tartalmas és érdekes volt. A Szegedy-Maszák professzor úr előadása alatt tömött pót-széksorok(!) pedig jelzik azt, hogy Veszprémben szükség van ilyen kultúr-akciókra, ahol a csillogás és villogás helyett a valódi érték a fontos.
