Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem csak vásároltak

2011. december 10. 23:57
Apró ajándékokat már 50 forintért is be lehetett szerezni a szombaton megrendezett adventi bolhapiacon az Óváros téren. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom


Galéria megtekintéséhez kattintson a fotóra!

Többször kiolvasott könyvek, feleslegessé vált játékok, vagy éppen kézzel készült apró ajándékok is az asztalra kerültek a szombaton harmadik alkalommal megtartott adventi bolhapiacon az Óváros téren. Sokan érkeztek, hogy megtekintsék a közel félszáz árus portékáját, amelyek között már 50 forintért találhattunk apró plüssfigurákat, vagy éppen régi regényeket, de igazi múzeumi értékekre is bukkanhatott a szemfüles vásárló.


Urák Éva

Az elmúlt két évben is eljött a vásárba Urák Éva. – Kellemes találkozóhely lesz ez előbb-utóbb azok számára, akik egyedi, különleges, kis értékű tárgyakat készítenek, vagy éppen keresnek. Az időjárás is mellénk állt, de látszik, hogy nem csak a vásárlás a döntő, hanem a találkozás is – mondta érdeklődésünkre. Tapasztalata szerint egyre több árus jön el, ami vonzza a látogatókat is, de kell még pár év, amíg beépül a köztudatba az adventi bolhapiac.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.