Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Demonstrálnak az iszapkárosultak

2011. december 14. 15:49 // Forrás: MTI
Félpályás útlezárással egybekötött demonstrációt tart hétfőn a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjai. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Félpályás útlezárással egybekötött demonstrációt tart hétfőn a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjait tömörítő Esélyt az Életre a Vörösiszap Után nevű egyesület a 8-as főút devecseri elágazója előtt - közölte a civil szervezet szóvivője szerdán az MTI-vel.

Almási János elmondta: azt szeretnék elérni, hogy az ország lakosai és külföldiek által a Magyar Kármentő Alapban összegyűjtött pénzt valóban a katasztrófa sújtotta településeken élők kapják, és részt vehessenek az adományok elosztásában.

"Ne a fejünk fölött döntsenek a sok millió ember által a kármentő alapba befizetett pénzről, és ne a számunkra fölösleges és értelmetlen dolgokra költsék el " - fogalmazott, hozzátéve, hogy erről népszavazást is kezdeményeznek.

Az egyesület szóvivője szerint több mint egy évvel a katasztrófa után sem rendeződött a helyzet az érintett településeken, a tározókból porzik a vörösiszap.

Közlése szerint a rendőrség tudomásul vette a hétfőn reggel héttől este hétig bejelentett demonstrációjukat.

A vörösiszap-katasztrófa sújtotta településeken élők érdekeinek képviseletére tavaly márciusban alapítottak egyesületet devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi lakosok. Többször tiltakoztak a helyiek nevében, tavasszal a közjogi méltóságoknak címzett petíciójukban élhető környezetet követeltek. A három település több mint másfél ezer lakosa által aláírt dokumentumban azt hangsúlyozták, hogy Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely valamennyi lakosát károsultnak tekintik, függetlenül attól, hogy az ingatlanjuk károsodott-e a katasztrófában.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná. 

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.