Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Demokratikus Koalíció megosztja a baloldalt

2011. december 22. 16:46 // Forrás: MTI
A Századvég közvélemény-kutatása szerint az emberek többsége az MSZP számára inkább előnyösnek tartja Gyurcsány Ferenc kiválását és pártalapítását. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Demokratikus Koalíció (DK) megjelenése és a 2014-es választáson a pártra való voksolás lehetősége teljes mértékben megosztja a baloldali szavazókat. Ellenben a politikai jobboldalon és középen állók számára szinte teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy a nemrég megalakult pártra szavazzanak - írta a Századvég közleményében csütörtökön az MTI-nek.

December elején a megkérdezett választópolgárok 92 százaléka hallott arról, hogy Gyurcsány Ferenc kilépett az MSZP-ből, és új pártot alapított Demokratikus Koalíció néven. Az ügy ismertsége kiemelkedően magas, ami minden bizonnyal az intenzív médiamegjelenéseknek köszönhető.

A felmérés szerint a teljes népességet vizsgálva - jelentős megosztottság mellett - a relatív többség a kiválást az MSZP számára inkább előnyösnek (35 százalék) tartja. A témát megítélni tudók és véleményt nyilvánítók körében, politikai önbesorolás szerinti bontásban a baloldali szavazók 61 százaléka, a magukat semlegesnek valló, középen állók 57 százaléka tartja az MSZP számára inkább előnyösnek a különválást.

A jobboldali szavazók többsége (54 százalék) viszont ellenkezőleg, inkább hátrányosnak véli az MSZP számára a volt miniszterelnök új pártalapítási döntését. Pártszimpátia dimenziójában megfigyelhető, hogy a kormánypártok 54 és az újonnan megalakult Demokratikus Koalíció szimpatizánsainak 71 százaléka véli inkább a szocialisták számára hátrányosnak a kiválást, míg a témát megítélni tudó MSZP-, LMP- és Jobbik-szavazók többsége szerint ez inkább kedvező.

A válaszadók mindössze 16 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a 2014-es parlamenti választáson a volt kormányfő pártjára szavaz, az abszolút többség (65 százalék) számára ez elképzelhetetlen. A potenciális DK-szavazóbázist szerkezetében megvizsgálva látható, hogy döntő többségében baloldali szavazók alkotják, ezáltal jelentős megosztottságot idézve elő a baloldali erőtérben.

A témát a véleménnyel rendelkezők körében, politikai önbesorolás szerinti bontásban vizsgálva megfigyelhető, hogy a baloldalon állók több mint fele, 52 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette pártra szavaz 2014-ben. A jobboldalon (95 százalék) és középen állók (81 százalék) viszont szinte teljes mértékben elképzelhetetlennek tartják, hogy a Demokratikus Koalícióra voksoljanak. Pártszimpátia szerinti bontásban látható, hogy az LMP szavazók többsége (68 százalék) inkább nem, viszont az MSZP szavazóbázisának több mint a fele (53 százalék) elképzelhetőnek tartja, hogy a DK-ra szavazzon 2014-ben.

A Századvég a telefonos kérdőíves közvélemény-kutatásban november 29. és december 6. között 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korút kérdezett meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna. 

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.