Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szépkorút köszöntöttek

2011. december 27. 14:50
Bánki Edit családja körében ünnepelte születésnapját december 25-én. A 90 éves néni a mai napig sokat olvas, és az sms-írás sem jelent gondot neki. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A MÁV-nál, majd a MÜKKI-nél (Műszaki Kémiai Kutató Intézet) titkárnőként dolgozó Edit néni tevékeny éveket tudhat maga mögött, a mai napig olvas, és főzni is szokott. A 70 éve Veszprémben élő néni világ életében egészséges életet élt, azt külön hangsúlyozta, hogy soha nem hódolt káros szenvedélyeknek.

A város vezetése nevében Brányi Mária alpolgármester köszöntötte Edit nénit, aki meghatódva fogadta a gratulációkat, majd mosolyogva tette hozzá: „szeretek élni”. Férjével 60 évet töltöttek együtt, szeretetben nevelték fel gyermekeiket.

Bánki Edit néni az alpolgármester asszonnyal beszélgetve elmerengett a 90 hosszú éven, melyet a háta mögött tudhat, valamint mesélt arról is, hogy mennyi mindent megélt ennyi idő alatt. – Minden kornak megvan a maga szépsége. Most végre ráérek olvasni – fogalmazott.

A kor kihívásaival és technikai fejlődésével lépést tartó Edit néni unokájával sms-ben tartja a kapcsolatot, de az e-mailek írása sem áll távol tőle.

Bánki Edit néninek két gyermeke, hat unokája és négy dédunokája van.

Balassa Gergő
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.