Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kötelességünk a saját utunkon járni

2012. január 1. 16:01 // Forrás: MTI
Schmitt Pál szerint minden embernek és nemzetnek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy saját útján járjon, amennyiben az a közösség javát szolgálja.

A köztársasági elnök újévi köszöntőjében szólt a január 1-jén hatályba lépő új alaptörvényről is, amelyből - mint mondta - erős Magyarország és olyan élet sarjadhat, amelyre mindig vártunk és vágytunk.

Az államfő az újév első perceiben, a köztelevíziókban sugárzott beszédében úgy fogalmazott, a búcsúzó esztendőben annyi viharban, annyi szélvész ellenében kellett helytállnunk, hogy el kell gondolkodnunk azon: vajon mi a siker, mit érzünk erőnek és gyarapodásnak.

Schmitt Pál szerint hálátlan feladatot osztott ránk a sors. "A ma nemzedékének, nekünk, mai magyaroknak jutott a kijózanító felismerés, milyen nagy ára is van az életnek, s ki mindenkivel kell megküzdenünk önállóságunkért" - fejtette ki. Mint mondta, saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mennyit ér a kiszámíthatóság, a biztonság, a felelősség, a tisztesség, s legfőképp ezeknek a hiánya. Meglátása alapján ezért a parlament és minden választott vezető felelőssége, hogy többé ne lehessen elviselhetetlen adósságba hajszolni családokat, ne lehessen felelőtlenül bánni mások sorsával. "Most elsősorban összefogásra, józan döntésekre és kemény munkára van szükség" - foglalta össze, megjegyezve: fontos, hogy mindenki, aki dolgozni akar, találjon munkát, általa pedig emberhez méltó életet.

A köztársasági elnök az elmúlt év sikerei között említette, hogy Magyarország fél éven át felelős és eredményes soros elnöke volt az Európai Uniónak, illetve, hogy "az Országházban, a Szent Koronával egy fedél alatt megszületett Magyarország új alkotmánya, az Alaptörvény". Kiemelte: ez nem egy toldott-foldott, öröklött vagy mások által diktált alkotmány, hanem pontosan ránk szabott alaptörvény: a magyarok értékrendje, ezeréves múltja és jövője van benne. Mostantól az "alaptörvény az életünket átszövő és bennünket a helyes úton megtartó erő" - mondta.

Az államfő szerint még nem tudni, az idén hány helyen és időben, tárgyaláson és vitán kell megvédenünk az érdekeinket, de már megtanultuk az óvatosságot. Úgy vélte, sikerre csak akkor számíthatunk, ha folytatódik a tavalyi felelős érdekegyeztetés, amely szerinte végül széles körű társadalmi megegyezéshez vezetett az életünket befolyásoló, meghatározó témákban. Hozzátette: az új esztendő is csak akkor adja meg reményeink beteljesülését, a jobb folytatást, a több lehetőséget, ha a nemzethez való kötődésbe is kapaszkodunk. Mint mondta, ebben az érzésben lehetett része azokon az állampolgári eskütételeken, amelyekkel immáron állampolgárként is többen vagyunk.

Schmitt Pál beszéde végén olimpiai sikerekben is gazdag újévet kívánt. 

vehir.hu
további cikkek
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41 XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak XIV. Leó pápa XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. tegnap 20:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.