– Milyennek értékeli az elmúlt évi önkormányzati munkát?
– Az elmúlt év az újonnan alakult képviselőtestület első közös együttes tevékenysége. Sok, a város életét döntően befolyásoló határozat született. Sajnos a döntések előkészítését illetően meg kell jegyezni, hogy a sokat hangoztatott nemzeti együttműködés csak szlogen maradt. A Fidesz frakció meghozza a döntéseit, az ellenzék biodíszletként szolgál. Jó példa erre a legutóbbi helyi adókat illető, még a közgyűlés előtt született a Vehíren megjelent írás, miszerint a „képviselők döntöttek” ezekről. Csak azt felejtették el a nyilatkozatban megjegyezni, hogy a Fideszes képviselők voltak azok, akik előzetesen döntöttek az adókról. Ezzel összemosták a kormánypárti képviselőket az ellenzékiekkel. Pedig a kétharmaddal most is büszkélkedhettek volna! A súlyos kérdések általában „sürgősséggel” kerülnek napirendre, elkerülve ezzel a téma minél sokrétűbb megvitatását, igyekeznek erre a lehető legkevesebb időt hagyni.
A nagy ívű beruházások, melyek nem az anyagi javak újratermelését szolgálják, új értéket nem állítanak elő, nagy anyagi tehertételt jelentenek az önkormányzatnak, ezáltal az itt élő embereknek, mert az önrészre felvett hiteleket nekik kell megfizetni. Jobbikos képviselőként erre igyekszem képviselőtársaim figyelmét mindig felhívni. A jelenlegi helyzetben szükséges lenne a korábban hozott döntéseket felülvizsgálni, és alkalmazkodni a mostani lehetőségeinkhez. Az egyik oldalon a pénzbehajtás dominál, a másikon a luxusberuházások, a felesleges rongyrázás. Egyébként országos szinten is így van.
– Milyen eredményeket ért el a Jobbik Veszprémben?
– Természetesen azért voltak sikerek, még ha ezek nem is olyan látványosak. Eredményük is csak idővel értékelhető. Jobbikos képviselői javaslatként jelent meg az önkormányzat vagyongazdálkodását érintő döntésben az oktatási intézmények egyes vagyonelemeinek kivonása az alapító okiratokból. Ez, ha úgy tetszik, vagyonkimentés az önkormányzat részére, hiszen nem tudjuk, mit hoz a jövő az oktatási intézményeinket illetően.
A termelői piac megszervezése szintén Jobbikos siker volt, hiszen amíg a Jobbik nem állt az ügy élére, addig másokat nem érdekelt ez a dolog Veszprémben. A termelői piac nem tévesztendő össze az évenként egy-egy alkalommal megszervezett, önkormányzati és egyéb más forrásokból anyagilag támogatott, jeles napokhoz kötődő vásárokkal. Az más kérdés, hogy a jelenlegi jogszabályok tulajdonképpen minden módon akadályozzák e régi értelemben vett klasszikus piacok megtartását.
A devizahitelesek számának, helyzetének feltérképezése, a kérdés megoldására önkormányzati munkacsoport felállítását célzó kezdeményezés eredetileg Jobbikos volt. Csak erről igyekeznek megfeledkezni!
A fedett buszvárók telepítéséhez is volt némi közöm, hiszen miután a közgyűlésen megemlítettem a problémát, beindult a verseny, mellyel a lakók nyertek igazán. Sajnos az Aulich utca-Jutasi úti körforgalomnál lévő buszváró kérdése még nem megoldott, de nem adjuk fel!
Igyekeztünk ráirányítani a figyelmet a helyi érdekek képviseletének fontosságára, például a részönkormányzatok tekintetében is. Akkor az ott élők egy része is feleslegesnek tartotta ezt. Most a gyulafirátótiak példáján látszik jól, milyen jelentősége lenne ennek. Az ő részönkormányzati vezetőjük nem szavazta meg a telekadót, és várhatóan a lakossági fellépésnek köszönhetően engedmények megtételére kényszerül az önkormányzat. Ha több részönkormányzat működne, másképpen alakulhatott volna az önkormányzati adórendelet szavazásnak az eredménye is.
A Jobbik kezdeményezésére valósulhat meg a trianoni megemlékezés. Ennek a nemzettudat kialakításában, illetve erősítésében lesz óriási szerepe, ami szintén csak idővel hoz majd eredményt.
– Ellenzéki képviselőként melyek a legfontosabb elképzelései az idei évre?
– Az előző kérdést folytatva, természetesen a piacszervezést nem adjuk fel, már csak azért sem, mert az emberek keresik a piacot, a termelőket. Szeretném elérni, hogy a város vezetése ebben a kérdésben előremutató döntést hozzon.
Az oktatási intézmények helyzetének rendezése lesz az egyik legfontosabb kérdés a városban. Ha a város vezetése az irányba mozdul, hogy visszaveszi oktatási intézményeit az államtól, a Jobbik – ésszerű megfontolások mentén – támogatni fogja ezt. Minden esetben csak szakmai alapú döntést tudunk elfogadni.
A mozgásteret döntően befolyásolja majd a 2012-es év költségvetése. A Jobbik támogat minden, a városlakók érdekét szolgáló kezdeményezést, például munkahelyteremtő beruházásokat, viszont ellene megyünk minden olyan törekvésnek, amely a város „kiüresítését” eredményezi. A jövőben sem támogatjuk a vagyonfelélést, az adósságállomány növelését.
Szeretnénk elérni, hogy a városi polgárok mind jobban bekapcsolódjanak a döntéshozásba, fejtsék ki véleményüket egy adott témát illetően. Ezzel elkerülhető lett volna például a belvárosi rehabilitáció és a hozzá kapcsolható beruházások körül a lakossági elégedetlenség.
Ismételten szorgalmazni fogom, hogy közmeghallgatások gyakrabban legyenek, erre a lakosság részéről is megvan az igény, mint ahogy ezt a múlt év decemberi eseményen is tapasztalhattuk. Az önszerveződésre, a közösségek megerősítésére kell törekedni, hiszen a jövőben erre nagy szükségünk lesz! Annál is inkább, mert a kormány most számolja fel az ezer éven át működő önkormányzati rendszert.
A Jobbik célja a társadalmi, gazdasági és szociális katasztrófa megakadályozása helyi szinten is.