Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

82 egyház kérelmezte elismerését

2012. január 6. 15:11 // Forrás: MTI
E szervezeteknek regisztrációs kötelezettséget ír elő a törvény, amelynek alapján 2012. február végéig kezdeményezniük kell az egyesületként történő nyilvántartásba vételüket.

Nyolcvankét egyház nyújtott be az Országgyűlés általi elismerés iránti kérelmet tavaly december 20-ig a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény vonatkozó bekezdése értelmében - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken a kormányzati portálon.

A december 30-án elfogadott jogszabállyal ismét tizennégy egyházat ismert el a parlament, ugyanazokat a vallási közösségeket, amelyeket a nyáron elfogadott, ám az Alkotmánybíróság (Ab) által közjogi érvénytelenség miatt megsemmisített egyházügyi törvényben: a Magyar Katolikus Egyházat, a Magyarországi Református Egyházat, a Magyarországi Evangélikus Egyházat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (Statusquo Ante), a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegyét, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátust, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyházat, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegyét, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjét, a Magyar Unitárius Egyházat, a Magyarországi Baptista Egyházat és a Hit Gyülekezetét.

Azok a vallási közösségek, amelyek az elmúlt hónapokban kezdeményezték a szakminiszternél jogállásuk fenntartását, január 1-jével nem veszítik el egyházi státuszukat, arról február végéig dönt a parlament. A többi, jelenleg egyházként működő, de újbóli nyilvántartásba vételét nem kezdeményező vallási közösség egyesületként működik az év elejétől. Ugyanakkor e szervezeteknek regisztrációs kötelezettséget ír elő a törvény, amelynek alapján 2012. február végéig kezdeményezniük kell az egyesületként történő nyilvántartásba vételüket. Ha ezt elmulasztják, 2012. március 1-jén jogutód nélkül megszűnnek.
 

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.