Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

Egyedülálló labor épül Veszprémben

2012. január 10. 15:56
Természettudományos közoktatási laboratórium kialakítására nyert 250 millió forintot az önkormányzat, melynek a Vetési gimnázium ad helyet.

A napokban megkezdődtek a kivitelezési munkák, egyelőre az intézmény korábbi rajztermét, fotólaborját bontják – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón a helyszínen, ahol Molnár András építésvezető mutatta be a munkálatokat.


Némedi Lajos

Némedi Lajos kiemelte, a pályázat azért is szerencsés, mert nem igényelt önerőt. Az alpolgármester elmondta, az elkészült, összesen 270 négyzetméteres fizika, biológia és kémia mintalabort 10 iskola tanulói veszik majd igénybe, azok, akik korábban vállalták, hogy részt vesznek a projektben. Az alap tanórák mellett tehetséggondozó foglalkozásokat, szakköröket is tartanak majd, továbbá értékes szaktanári segédletek is készülnek.

A közbeszerzésen nyertes Vemévszer Kft. február végére végez a kivitelezéssel, ezt követően építik be a korszerű berendezéseket. Lencsés Tamara projektmenedzser érdeklődésünkre elmondta, a régióban egyedülálló labor valósul meg, amit a következő tanévben már igénybe vehetnek a diákok.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.