Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Eb-blog a vehir.hu oldalán!

2012. január 12. 19:04
A szerbiai kézilabda Európa-bajnokságra készülő Fazekas Nándor blogja a nemzeti együttes felkészülésének finiséről.

Győzelem a vártnál nagyobb különbséggel

Amint azt a legutóbbi naplómban is írtam, a két ünnep között is keményen edzettünk a válogatottal, december 30-án aztán befejeztük a nehezebb alapozást. Szilveszterre és újév napjára szabadságot kaptunk, amit mindenki a szeretteivel tölthetett. Január 2-án találkoztunk ismét Veszprémben, ekkor már inkább a gyorsító edzésekre helyeztük a hangsúlyt, s gőzerővel készültünk az előttünk álló felkészülési mérkőzésekre.

Két nappal később a szlovák nemzeti együttes látogatott a Veszprém Arénába, akik ezúttal már a komplett csapatukkal érkeztek. A vártnál talán nagyobb különbséggel, magabiztosan nyertünk, ami nagyon jót tett a gárda önbizalmának. Igaz, látszott az együttesünkön, hogy a kemény edzések után még nincs csúcsformában. Jót tett azonban a társaságnak, hogy összeszokhattak a csapatrészek és a Mester is képet kapott arról, hogy ki, kinek az oldalán tud jobb teljesítményt nyújtani.

Felemásra sikeredett német túra

Január 6-án még edzettünk egyet Veszprémben, majd elindultunk Németországba, ahol a hétvégén Brémában, illetve Magdeburgban játszottunk a házigazdával. Felemásra sikerült a túránk. A brémai találkozó kifejezetten pörgősre sikeredett, amelyen rengeteget futottunk, sok gólt lőttünk, de sokat is kaptunk. Nem úgy állt össze a védekezésünk, ahogy szerettük volna, s a kapuban mi sem tudtunk megfelelő teljesítményt nyújtani. Persze nem ezekeken a találkozókon kell csúcsformában játszanunk. A kétszer hatvan perc azonban nagyon jól esett a menyjátékosoknak és a kapusoknak is.

Másnap Magdeburgban már szorosabb volt a találkozó, nem volt annyi indítás és futás, mint az első összecsapáson. A csapat szívvel, lélekkel küzdött, s egygólos győzelmet aratatunk egy elég erős német válogatottat otthonában. Ez további önbizalmat adhat nekünk. Remélhetőleg, ilyen hőfokú meccseket fogunk játszani az Eb-n is.

Újra itthon

Hazautaztunk, majd egy nap pihenőt kaptunk. Igaz, ekkor csak arra volt időnk, hogy kimossuk a felszerelésünket és újra összepakoljunk, hiszen az Eb előtt már nem térünk haza. Ezután Szegeden találkoztunk, ahol folytattuk a taktikai edzéseket. Az oroszok mérkőzéseinek videó felvételeit elemeztük, s az ott látottak tükrében készülünk az edzésekre támadásban és védekezésben is. Ez az időszak most már a gyorsítás és a formába hozásról szól.

Ma délután Bahrein ellen a legjobb formánk megtalálása a feladat. Ez lesz az utolsó meccsünk. Ahogy hallottuk, nagy az érdeklődés a találkozó iránt a Tisza-parton, hiszen minden jegyet eladtak. Eddig jobbára a hatosfalas védekezés ellen volt lehetőségünk játszani, a bahreiniek azonban nyitott védekezést alkalmaznak, akárcsak a leendő csoportellenfelünk, az orosz válogatott. Ezért is választottuk őket ellenfélnek. Remélem, hogy hasznos lesz számunkra az összecsapás.

Irány Szerbia!

Holnap ebéd után elutazunk Szerbiába, hiszen nem szeretnénk úgy járni, mint tavaly Svédországban, amikor egy nappal a nyitó meccsünk előtt úgy „estünk be” és nem is tudtunk kellően akklimatizálódni.

Most két nappal korábban kimegyünk, hogy megismerjük az ételeket és a szállást is, illetve megpróbálunk minél többet edzeni a helyszínen, hogy szokjuk a csarnok légkörét. A vezetőink biztosították, hogy a lehető legoptimálisabb körülmények között készüljünk a nyitómeccsre.

Apa és fia is címeres mezben

A torna vasárnapi nyitónapján, Belgrádban„mini Európa-bajnokságot” rendeznek, ahova az U10-es magyar csapat is meghívást kapott. Büszkén mondhatom, hogy Gergő fiamat is beválogatták az együttesbe. Amennyiben eljutnának a döntőig, úgy az Eb-meccs helyszínén mutatathatnák meg tudásukat a házigazda szerbek mérkőzése előtt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy apa és fia egyszerre lehet válogatott.

Ezúton értesítem a vehir.hu olvasóit, hogy a tavalyi világbajnoksághoz hasonlóan az előttünk álló Eb szünnapjain is jelentkezni fogok a blogommal.

Fazekas Nándor

vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.