Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyolcat gurított az FCV

2012. január 17. 8:54 // Forrás: futsalveszprem.hu
Veszprém első futsal együttese 8:2-re diadalmaskodott a Soroksár vendégeként a másodosztály hétfő esti meccsén.

Hazai találattal kezdődött a mérkőzés, amely egy szép kontra támadás végén született. A veszprémiek fokozatosan átvették a játék irányítását, s csak az 5. percig kellett várni az egyenlítésre, amely Finta nevéhez fűződött. A játék képe ezután sem változott: a zárt hazai védekezést sok forgással és átlövésekkel igyekezte feltörni az FCV. Ez az első félidőben – Hazuga, Szabadfi és Weisz jóvoltából – háromszor is sikerült.


archív fotó

A második játékrész sem mutatott más képet: a bakonyiak folyamatos támadásokkal a kapujuk elé szögezték a Soroksárt, akik ebből alkalmanként kontratámadásokkal igyekeztek kitörni. Ez figyelmeztető jel lehet a komolyabb erőt képviselő csapatok ellen. A második játékrészben is négy találatot szereztek fiaink: sorrendben Bényi, Vas, Finta, majd ismét Vas.

– Közepes színvonalú mérkőzésen, komolyabb megerőltetés nélkül szereztük meg a köztelező győzelmet a szimpatikus soroksáriak ellen, akiknek irigylésre méltó otthonuk, ám sajnos kevés szurkolójuk van. Készülünk tovább a hétfői Tolna elleni bajnoki mérkőzésre, amely a főpróbája lesz a Nagykáta elleni, január 25-ei Magyar Kupa-visszavágónak – összegzett Rajki Tamás ügyvezető a klub honlapján.

Futsal NB II Nyugati csoport, 15. forduló:
Soroksári TE–1. Futsal Club Veszprém 2:8 (2:4)
Soroksár: Varga Zs. – Tóth P., Takács L., Szalai Á., Bíró. Csere: Hajnal (kapus), Nábelek, Hrunevics. Edző: Takács László.
Veszprém: Kasza – Bényi, Hazuga, Finta, Korcsmár. Csere: Sárdi (kapus),Csejtei, Pálfi, Vingelmann, Szabadfi, Weisz, Vas. Vezetőedző: Németh Gábor.
Gólszerzők: Tóth P. (1.), Weisz (20. – öngól), illetve: Finta (5., 31.), Hazuga (12.), Szabadfi (14.), Weisz (15.), Bényi (29.), Vas (30., 39.).

Forrás: futsalveszprem.hu

vehir.hu
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.