A Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. szervezeti átalakításáról a cég közgyűlése döntött a napokban, az ehhez szükséges lépések első állomásaként a szerdai pénzügyi bizottság elé került az erről szóló határozat. A kiváló vagyontömeg a Csarnok Kft. tulajdonát képezi majd – hangzott el. Minderre a VKSZ Zrt. pénzügyi konszolidációja érdekében van szükség.

Göttlinger László
A kiváló gazdasági társaságot illetik meg azok a jogosultságok, valamint terhelik azok a kötelezettségek, amelyek a Veszprém Arénához, illetve az azt megtestesítő ingatlanhoz kapcsolódnak. – Ezzel a lépéssel a VKSZ Zrt-n belül elválik egymástól a közüzemi szolgáltatás, valamint az Arénával kapcsolatos tevékenységek – mondta el érdeklődésünkre Göttlinger László, hozzátéve, ez utóbbi számviteli mínuszt produkál majd, ezzel párhuzamosan azonban jelentős árbevételt produkál. A Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt vezérigazgatója kiemelte, a konkrét számok ismeretében a végleges döntést április 30-ig kell meghozni.
Baumgartner Lajos a bizottsági ülésen megjegyezte, fontos lépés, hogy pozitív eredményt mutasson a „cégünk”, amely számos pályázatnál alapfeltétel. Ezen a véleményen volt Nagy Piroska bizottsági elnök is, hozzátéve, a jövőben hatékonyabb működést eredményezhet egy átfogó városi rendezvényszervezés, ami az Aréna mellett magában foglalja majd a Hemo, a VMK, valamint a Hangvilla szabad kapacitásainak értékesítését is.
A szétválásról szóló határozatot egyhangúan fogadta el a bizottság, amelyről a januári közgyűlés dönt majd.