Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Összefognak a turizmusért

2012. január 19. 15:36
Térségi együttműködés jött létre 42 település összefogásával, amitől több turistát és a vendégéjszakák számának növekedését várják a szereplők.


dr. Navracsics Tibor

– Egy ezer éves vállalkozást indítunk el új köntösben, hiszen ezek a települések mindig is kötődtek egymáshoz, s összefogtak. A projekthez csatlakozó 42 település külön-külön frekventált helyek, de együtt még többet tudnak adni az országnak – mondta köszöntőjében dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki példa értékűnek nevezte a kezdeményezést. Hozzátette, minden adottság megvan, hogy egy sikeres turisztikai régió jöjjön létre a Balaton és Bakony első vonala mellett a második kirándulóhelynek számító köztes területen is.


Porga Gyula

A nehéz gazdasági helyzet által felállított kihívásokra mindenkinek meg kell keresnie a válaszokat – szögezte le Porga Gyula. Veszprém polgármestere az együttműködésben és az összefogásban látja a kiutat, amihez források is szerezhetők. – Egy megyei jogú város feladata az, hogy egy térség meghatározó szereplője legyen, partnerséget ajánlva környezetének, egyenrangú félként tekintve rájuk – mondta.

A Bakony és Balaton térségi TDM szervezet létrehozására összesen 77,1 millió forintot biztosítanak. A projekt során megvalósuló fejlesztések fő célja a térség egységes arculatának kialakítása, ismertségének növelés, továbbá a turisztikai szereplők kínálatának összehangolása, és közös megjelenése a belföldi és a külföldi turisztikai piacon. Ezektől azt várják, hogy emelkedik a térségbe látogató turisták, illetve az általuk eltöltött vendégéjszakák száma.

A Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit kft. 62,5 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el a Közép-dunántúli Operatív Program „Helyi és térségi turisztikai desztinációs menedzsment szervezetek létrehozása és fejlesztése” elnevezésű pályázatán, amely a Bakony és a Balaton térségét öleli fel Várpalotától Sümegig, valamint Balatonkenesétől Zircig.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.