Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

„Most kell még egy lapáttal rátennünk”

2012. január 21. 22:55
A magyar-francia Eb-meccs hősének exkluzív blogja Újvidékről. Fazekas Nándor kendőzetlen őszintéséggel számol be az Eb-n átélt negatív és pozitív élményeiről.

Két nappal a nyitómeccsünk előtt megérkeztünk az Európa-bajnokság helyszínére, Újvidékre. Kiváló körülmények fogadtak minket, az érkezésünkkor például magyar zenére táncoló lányok köszöntettek bennünket. Ennél persze fontosabb, hogy volt lehetőségünk „belakni” a szállást, s a mérkőzések helyszínén is tudtunk edzeni egyet.

„Túlpörögtem a mérkőzést”

Nagy hévvel mentünk neki az oroszoknak, hiszen tudtuk, hogy élet-halál kérdés a találkozó, amelyen nagyon sok múlhat. Nekem személy szerint sajnos nem úgy sikerült a bemutatkozás, ahogy terveztem. Kicsit nagyobb drukk volt bennem a kelleténél, s a korábbi sérülésem miatti kéthónapos kihagyás is meglátszott a teljesítményemen. Nagy bizonyítási vágy munkált bennem, túlpörögtem a mérkőzést, s nem úgy kezdtem az Eb-t, ahogy szerettem volna.

A csapat azonban hál’ Isten akkora szívvel és lélekkel küzdött, hogy egy döntetlent ki tudtunk hozni. Ez nem a védekezésnek és a kapusteljesítménynek, hanem a támadójátéknak köszönhető, amit a 31 dobott gólunk is bizonyít. Nagyon örültünk a pontszerzésnek, bár ezzel az eredménnyel nem lehettünk teljesen elégedettek, hiszen tudtuk, hogy két pokolian nehéz ellenél vár ránk a világbajnoki harmadik spanyolok és az olimpiai-, világ és Európa-bajnok franciák ellen.

„Ilyen közönség előtt még a kispadról is óriási élmény a meccs”

A spanyolok ellen aztán ismét pontot tudtuk szerezni. Végig nagyon jól játszottunk, itt már Mikler Rolandnak köszönhetően a kapusteljesítményünk is olyan volt, amit a szurkolók elvárnak tőlünk, illetve mi is magunktól. Meg kell jegyeznem, hogy ilyen fantasztikus közönség előtt még a kispadról is óriási élmény volt a meccs.

Az újabb pontnak köszönhetően már szinte biztos továbbjutónak érezhettünk magunkat, hiszen nem gondoltuk, hogy az oroszok meg tudnák verni a hispánokat, Igaz, ahogy hallottam, voltak szorosabb momentumok ezen a mérkőzésen, de a spanyolok végül magabiztosan nyertek.

Így a franciáknak már úgy tudtunk nekimenni, hogy biztos továbbjutók vagyunk. Az alakulat megnyugodhatott valamelyest, de én mondtam a társaknak, hogy ez a csapat sokra hívatott és képes olyan eredményt elérni, amely alapján nagyobb célokat tűzhet ki maga elé. Azt beszéltük, hogyha a franciákat megverjük, akkor három ponttal tudunk bemenni a középdöntőbe, ami óriási dolog. Ez végül be is következett, ami óriási fegyvertény, hiszen a torna elején még az is kérdés volt, hogy tovább tudunk-e jutni egyáltalán. S az elsőszámú célkitűzés az volt, hogy vívjunk három jó meccset, amelyekkel fel tudunk készülni az olimpiai selejtezőre. Mindezekhez képest játszottunk egy olyan meccset a gallok ellen, amelyre egész Magyarország felkapta a fejét.

„Bíztattam magam, hogy ennél én többet tudok”

Nagyon örülök neki, hogy ezen az összecsapáson kijött az a teljesítmény, amit magamtól vártam, hiszen az első meccs után nagyon elégedetlen voltam a produkciómmal, ám próbáltam magam azzal biztatni, hogy ennél én többet tudok, ezt meg kell mutatnom és ki kell, hogy jöjjön a lépés. Szerencsére ezen a meccsen az egész csapatnak – támadásban és védekezésben is – kijött a lépés, így egy rettentő erős francia válogatottat vertünk meg. Ismét ki kell hangsúlyoznom, hogy ebbe a győzelembe a közönség hajszolt bele minket.

„Most kell még egy lapáttal rátennünk”

Az összecsapás után nagyon rövid és szolid ünneplést tartottunk, mert tudjuk, hogy bár nagy tettet vittünk véghez, még a felénél sem tartunk a sorozatnak. Egy cél a lebeg a szemünk előtt: szeretnénk a középdöntőben is legalább olyan meccseket játszani, mint a csoportkörben. Tudjuk, hogy most nem szabad elszállni magunktól, mert a legnehezebb feladatok most jönnek.

A középdöntőben ismét nagyon erős ellenfelek várnak ránk, amelyek ellen nagyon kemény meccsekre számítok. Most nem szabad leeresztenünk, sőt, most kell még egy lapáttal rátennünk. A folytatásban is mindenféleképpen kellenek azok a kimagasló teljesítmények, amelyek eddig megvoltak. És továbbra is számítunk arra a csodálatos szurkolótáborra, amely eddig is nyolcadik emberként segítettek minket. Remélem, hogy a segítségükkel szép eredményt fogunk elérni a folytatásban.

A körülmények szenzációsak"

Remek érzés, hogy a csapat, mint közösség ennyire együtt van és az is, hogy ilyen körülmények között tudunk készülni. Egy ötcsillagos szálloda az „otthonunk”, ahol én Vadkerti Attilával vagyok egy szobában. A szerb konyha nagyon hasonlít a magyarhoz, így – ellentétben a svédországi vb-vel – mindenféle finomságokat (húsokat, leveseket, halakat) megkapunk. Nagyon jól érezzük magunkat. A csapatársakkal napközben sétálunk, kávézunk. A minap a szerb teniszkiválóság, Novak Djokovics kávézójában is jártunk.

Fazekas Nándor – Újvidék (Szerbia)

vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.