Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

132 milliárd forint közfoglalkoztatásra

2012. január 25. 14:47 // Forrás: MTI
A közfoglalkoztatottak bruttó 71.800 (nettó 47 ezer) forintot keresnek majd havonta, a garantált közfoglalkoztatási bér (a szakképzettséggel rendelkezőknek) bruttó 92.000 forint lesz.

Idén 132,2 milliárd forint áll rendelkezésre a most induló közfoglalkoztatási programokra, amelyek keretében a résztvevőknek kizárólag 6, illetve 8 órás munkalehetőséget biztosítanak, a 4 órás közfoglalkoztatás megszűnik 2012-ben.

Papp Károly, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a közfoglalkoztatási rendszer három pillérre épül, és a jelenlegi adatok alapján összesen több mint 206 ezer ember vehet részt a programokban.

Az országos közmunkaprogramokban - amelyekben kizárólag 8 órás és 11 hónapos munkalehetőséget biztosítanak - 45 ezren, a 6 órás foglalkoztatást biztosító önkormányzati közmunkaprogramokban több mint 79 ezren, míg a tavaly indult és idén is folytatódó kistérségi mintaprogramokban több mint 67 ezren vehetnek részt - ismertette a helyettes államtitkár.

A közfoglalkoztatottak bruttó 71.800 (nettó 47 ezer) forintot keresnek majd havonta, a garantált közfoglalkoztatási bér (a szakképzettséggel rendelkezőknek) bruttó 92.000 forint lesz.
 

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.