Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Számos kérdést felvet a Hangvilla

2012. január 26. 9:45
16 pontban fogalmazta meg aggályait a Jobbik veszprémi szervezete a Hangvilla kulturális központ építésével kapcsolatban, amit sajtótájékoztató keretében is ismertetett.

A városi közgyűlés 2011. december 15-én döntött a Séd filmszínház épület („Hangvilla”) fejlesztéséhez fűződő szerződések jóváhagyásáról, amire a Jobbik képviselője nemmel szavazott – kezdte a szerdai sajtótájékoztatót Kovács Rajmund. Többek között azért – indokolta a döntést a Jobbik veszprémi szervezetének elnöke –, mert nem látják, miként változik meg Veszprém kulturális szerkezete. – Az is felmerül, hogy ehhez a szükséges pénzeket milyen forrásból biztosítja az önkormányzat – mondta Kovács Rajmund, aki további kérdéseket vetett fel a Hangvillával kapcsolatban. Egyebek mellett hol parkolnak majd a rendezvényre érkezők, illetve miért kapcsolódik be a fejlesztésbe egy építőipari cég?


Kovács Rajmund

– A bennünk felmerülő kérdések miatt levélben fordultunk Porga Gyula polgármester úrhoz – emelte ki Kovács Rajmund –, amelyben 16 kérdést tettünk fel a beruházással kapcsolatban. Hozzátette, a válaszok értékelése után döntik el, milyen további lépéseket tesznek ebben az ügyben. Kérdésünkre a Jobbik veszprémi szervezetének elnöke azt mondta, amennyiben a kapott válaszok nem lesznek megnyugtatóak számukra, jogi lépésre is elszánják magukat.

A decemberi közgyűlés döntött arról, hogy a Hangvillát megépítő Swing Swing Kft. törzstőkéjét 100-100 millió forinttal megemeli (402 millió forintra) a VEMÉVSZER Építő és Szerelőipari Kft., valamint az önkormányzat. Ez utóbbi kifizetése 2013 elején történik meg – tudtuk meg Brányi Máriától. – Az önkormányzat 24,88 százalékos tulajdonrésszel bír a cégben, azonban minden kérdésben egyhangú döntést kell hozni, ahogy az a társasági szerződésben szerepel – ismertette az alpolgármester. A megfelelő működést biztosítja az is, hogy a cégfigyelő bizottságban többségi helyet kapott az önkormányzat. A tervek szerint a fennmaradó tulajdonhányad is önkormányzati kézbe kerül a későbbiekben, a megkötött opciós megállapodás értelmében erre 2018. augusztus 1-je után kerülhet sor 302 millió forint kifizetésével.


A Hangvilla

A tőkeemelés mellett az önkormányzat minden évben 120-150 millió forintos nagyságrendben szolgáltatást vásárol a Hangvillától, mint Brányi Mária elmondta, ez az összeg elegendő az épület működtetéséhez, a felújításhoz felvett hitel tőketörlesztéséhez. – Mindez Veszprém kulturális fejlődését biztosítja – hangsúlyozta az alpolgármester.

A parkolással kapcsolatos felvetésre reagálva Brányi Mária elmondta, a korábbi funkcióhoz megfelelő parkoló számmal rendelkezik az épület a közelben található parkolók területén. – A 80-as évek előtt készült épületeknél nem a saját telken biztosítottak ehhez helyet – közölte, hozzátéve, 40-50 férőhelyet kialakítanak az épület közelében is.

Jelenleg a szükséges hitelszerződések megkötése van folyamatban a Hangvilla felújításával kapcsolatban, néhány területen még pontosítani kell a műszaki tartalmat, ezt követően választják ki a kivitelezőt. – Tavasz végén, nyár elején el kell kezdeni a kivitelezést – húzta alá Brányi Mária.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.