Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
9°C
2026. március 19. József
Veszprém
9°C

Vita-programok középiskolásoknak

2012. január 26. 14:41
Vitanapot szervez, és vitaversenyt hirdet középiskolásoknak a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány és helyi partnere, az Észak-Dunántúli Ifjak Egyesület.

A február 3-án a Várgalériában (Vár utca 29.) megrendezendő Szólj Be(le)! vitanapon a formális vita (disputa) alapjaiba vezetik be a résztvevő fiatalokat, akik gyakorlásképp egy valódi dilemmát is körüljárhatnak, megismerhetnek. A nap témájához igazodva elmondhatják véleményüket arról, szerintük állampolgári kötelesség-e részt venni a közügyekben. A témában pódiumvitát is rendeznek, ahol a városban dolgozó ifjúsági szakemberek érvelését is meghallgathatják a résztvevők – és akár vitába is szállhatnak velük. A program részleteiről és a jelentkezés módjáról a www.ediegyesulet.eu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődő diákok és tanáraik.

Azok a fiatalok pedig akik valódi versengésre vágynak, az Európai Unió és a Külügyminisztérium által életre hívott Szóval?! országos vitaversenyen mérettethetik meg magukat. A verseny három fordulóból áll: az első, online feladatsort a szoval.eu oldalon kell február 2-ig megoldaniuk a csapatoknak. Régiónként a legjobb nyolc csapat kerülhet be az áprilisi regionális elődöntőbe. A végső, országos döntőbe már csak régiónként két csapat juthat be.

A Szóval verseny megnyitóján Hajós András és Fábry Sándor is kipróbálta érvelőkészségét.
 

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.