Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
9°C
2026. március 19. József
Veszprém
9°C

Ismerkedés az őselemmel

2012. január 30. 13:57
Százezer forint értékben adtak át úszásoktatást segítő felszereléseket hétfőn délelőtt a Március 15. úti uszodában.

A meglévő eszközök erősen elhasználódtak, ezért volt szükség az új, úszást segítő sportfelszerelésekre, amit Némedi Lajos adott át jelképesen az órán lévő diákoknak.

– Az a célunk, hogy minél több gyerek megtanuljon úszni, részben azért, mert az egyik legegészségesebb sportról van szó, másrészt hogy a fiatalok barátságban tudjanak élni ezzel az őselemmel – mondta el érdeklődésünkre az alpolgármester.

A százezer forint értékű, két doboznyi felszerelést örömmel vették át a fiatalok, akik azonnal be is mutatták, hogyan kell őket megfelelően használni. A jövőben a város valamennyi általános iskolása birtokba veheti majd az úszáshoz használt kellékeket.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.