Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elindult a Jó állam fórum

2012. január 31. 17:58 // Forrás: MTI
Elindult a www.joallam.kormany.hu oldalon elérhető Jó állam fórum, ahol az állam működésével kapcsolatban fejthetik ki véleményüket az érdeklődők; az első napon ezt csaknem 200-an tették meg.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint március 31-ig harminc témában várják a javaslatokat, így például a család- és ifjúságpolitika, az egészség- és az élelmiszerügy, továbbá a foglalkoztatás, a közigazgatás, a rendvédelem, a sport, a környezetvédelem, a helyi önkormányzatok, a klímapolitika, az építésügyek, valamint a társadalmi felzárkózás kérdésében. "A fórum célja többek között az, hogy minden olyan észrevételnek teret adjon, amely az emberek fejében megfogalmazódott, de eddig soha sehol nem volt lehetőségük megosztani" - írták, hozzátéve, hogy az állampolgárok anonim módon vagy e-mail címük megadásával is megoszthatják tapasztalataikat és véleményüket az állam működésének javítása érdekében.

A beérkező észrevételeket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóinak és hallgatóinak segítségével dolgozzák fel. A felvetéseket a Magyary-program idei kiadásában is figyelembe veszik majd, az e-mail címüket megadó fórumozók pedig az adott témakörre vonatkozó, értékelő összeállítást kapnak június közepéig - közölte a közigazgatási tárca.
 

vehir.hu
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.