Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Életveszélyes a szabadban aludni

2012. február 3. 13:42
A lakótelep közeli erdőben élő hajléktalanok fedett helyre húzódtak a kemény fagy elől, a szemetet azonban nem vitték magukkal. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Figyeljünk egymásra, különös tekintettel a hajléktalanokra, kisgyermekesekre és az egyedülállókra – hívta fel a figyelmet Porga Gyula polgármester a héten tartott rendkívüli Helyi Védelmi Bizottság ülésén, amit a következő napokban várható kemény téli időjárás miatt hívtak össze. Ennek fényében pénteken reggel Stigelmaier Józsefné, a körzet önkormányzati képviselője a városüzemeltetés, a közterület felügyelet és a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. munkatársaival közösen járták be a hajléktalanok által kedvelt – és a látottak alapján lakott – részeket a Jutasi út melletti kiserdőben.

A faágakból és rongyokból összeeszkábált „lakásokban” nem tartózkodtak hajléktalanok, így valószínűleg nem a szabad ég alatt töltötték a -13°C-os éjszakát az itt élők - mondta Stigelmaier Józsefné, hozzátéve, ugyanakkor szomorú, hogy az egykor szebb világot látott erdős területen nem lehet olyan helyre nézni, ahol nincs szemét. Az önkormányzati képviselő márciusban takarítatta ki az erdőt. Tavasszal azonban ismét a családok kedvelt célpontja lehet a lakótelep melletti zöld terület, Károlyi Zoltán városüzemeltetési csoportvezető elmondta, az újra induló közmunkaprogramhoz kapcsolódóan kitakarítják az erdőt.

115 hajléktalan él az utcákon Veszprémben, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai rendszeresen látogatják és segítik őket. Szükséghelyzet esetén a Nappali Centrumot is kinyitják, így senkinek sem kell a szabadban éjszakáznia.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.