Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fagyhalálok megelőzése

2012. február 3. 16:06 // Forrás: Veszprémi Rendőrkapitányság
A 0 Celsius-fok alatti hőmérséklet kemény próba elé állítja az utcán élőket és a tüzelő nélkül, lakásukban egyedül élő idős embereket. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Veszprémi Rendőrkapitányság minden évben, a hideg beköszöntével kiemelt figyelmet fordít a közterületeken élő hajléktalan személyeket fenyegető veszélyhelyzetekre, azok elhárítására. A kihűlés megelőzése érdekében a szolgálatot teljesítő rendőrök haladéktalanul gondoskodnak a sérült, illetve a krízishelyzetben lévő hajléktalan mentővel történő elszállíttatásáról, adott esetben felvilágosítást adnak a karitatív szervezetek szolgáltatásairól és elérhetőségeiről.

A Veszprémi Rendőrkapitányság beosztottai a téli időszakban ezidáig 22 alakalommal nyújtottak segítséget olyan magatehetetlen, vagy sérült személyeknek, akiket állapotuknál fogva kihűlés veszélyeztetett. A rászorultakhoz szükség szerint mentőt hívtak, vagy hozzájuk utcai szociális segítőket hívtak.

A hajléktalanok mellett kiemelt figyelmet fordítanak a lakásukban, házukban – bármilyen okból – fűteni nem tudó, főleg egyedül élő, idős emberekre is. Tüzelő nélkül, hideg lakásban a rászorultak túlélési esélyei csökkennek. Védelmük érdekében a rendőrség a jelzőrendszer részeként a társszervekkel - mentőszolgálatok, katasztrófavédelem, a megyei és települési önkormányzatok, jegyzők és polgármesterek - közösen felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt és együttműködik a közszolgáltatást végző szervekkel és a civil szervezetekkel is.

Az állami intézmények és a civil szervezetek segítségnyújtásán túl kiemelt szerepe van az egyes állampolgároknak is. A most jelentkező kifejezett fagyos idő miatt kérünk mindenkit, hogy az eddigieknél jobban figyeljenek a környezetükben élőkre, a legveszélyeztetettebb, tudottan magányos idős emberekre és az utcára szorult hajléktalanokra is. 

Amennyiben tudnak olyan emberről, akit akármilyen okból kihűlés veszélyeztethet, kérjük, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 107-es, vagy a 112-es telefonszámokon, vagy jelezzék a lakóhely szerint illetékes önkormányzatnak, segélyszolgálatoknak – olvasható a Veszprémi Rendőrkapitányság közleményében. 

vehir.hu
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.