Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C

A szent király ünnepe a királyi városban / „Annak a népnek mely nem becsüli múltját, jelene bizonytalan, jövője pedig nincs”

2008. augusztus 20. 21:31
A Regélő Fehér Táltos Dobcsapat invitálására az esti órákban gyűlt össze a veszprémi közönség, hogy a Szentháromság téren ünnepelje államalapítónkat, Szent Istvánt és az új kenyeret. Debreczenyi János szerint itt a szent téren is helye van az ősi sámán doboknak, mert a magyar múlt része, s amely nép nem büszke múltjára, annak jelene bizonytalan, jövője pedig nincs – mondta a polgármester. Ünnepi beszédében a haza szeretetére, a ragaszkodásra és a közösség erejére helyezte a hangsúlyt – majd megszegte a kenyeret, úgy ahogy azt édesanyjától, nagymamájától és dédnagyanyjától tanulta, s szétosztotta azt az ünneplők között. A pannon Várszínház művészeinek műsora Vándorfi László rendezésében pedig felejthetetlenné tette az idei ünnepet.

Nehéz helyzetben van Európa. Fel kell tenni a kérdést, kell e még nekünk István király, amikor már nincsenek minták, példaképek. A szenteket már nem becsülik, s fel sem néznek a trónra, nem hogy fejet hajtanának előtte az emberek. Új népvándorlás korát éljük – jelentette ki Debreczenyi János. Hangsúlyozta, hogy aki ma nem becsüli nemzete értékeit, azt elsöpri az új népvándorlás. Ma azt mondják a fiataloknak, ha itt nem boldogulnak, menjenek külföldre. Én pedig azt mondom, hogy az, aki nem képes megtartani a rá bízott népet, az nem alkalmas a vezetésre – mondta a polgármester. Példaként említette az áruló pasát, aki „szolgálatáért” annyi aranyat kért, amennyi testének súlya. Húsát felvágták, bőrét széthasították, hogy láthassák ugyan mennyi arany is férne bele… Ilyen sorsot érdemel, aki a magyar hazát elárulja – kiáltott fel ünnepi szónokunk a trikolor zászló alatt. Majd arra kérte az ünneplő tömeget, hogy gondoljanak a nélkülözőkre is. Mert soha nem mondhatjuk nem adunk, akkor amikor azt egyébként megtehetnénk. Ezt hívják úgy, társadalmi szolidaritás! Nem várhatunk arra, hogy mások lépjenek, nem lehet mindig minden mások felelőssége – mondta Derbeczenyi – hisz egy vödör víznek, amit a fa tövébe borítunk, annak is közösségteremtő ereje lehet.

 

Debreczenyi János polgármester ünnepi beszédét követően megszegte a kenyeret, majd sorról sorra sétált végig a tömeg között és osztotta szét annak szeleteit.


Blaskó Péter, Zayzon Csaba, Gazdag Tibor

Vándorfi László rendezésében, a Pannon Várszínház művészeinek összeállítása tette fel a koronát a városi megemlékezés ezen szakaszára. Blaskó Péter, a Nemzeti Színház színművészének szavalata mellett, többek közt Gazdag Tibor, Zayzon Csaba, Egyed Brigitta, Kovács Ágnes Magdolna, Hatás Andrea és Molnár Ervin adtak elő részleteket az István a király című rockoperából, illetve a Boldog idő és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalekből. A fiatalok éneke színnel, fénnyel, élettel töltötte meg a Szentháromság teret, s útravalónak súlyos kérdéseket pakoltak batyuinkba.

A királynék városában egész nap tartanak az ünnepi megemlékezések. Reggel térzenével és ünnepi szentmisével vette kezdetét a programsorozat Gyulafiráton a katolikus templomban, délelőtt a Nemzeti Fórum koszorúzott a várban, majd két kiállítást is megnyitottak az ünnephez kapcsolódóan a Laczkó Dezső Múzeumban. Az este Makám, Maróth Viki és a Novakultúr koncertjével folytatódik, majd este 10 órakor az Óváros téren lövik fel az ünnepi rakétákat.

      

 

 

Füssy Angéla
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.