Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Finomhangolás szükséges

2012. február 7. 0:17
A válságkezelés első lépéseként mindenhol a vállalkozói szférát érintő adókedvezményeket vezettek be, pozitív eredmények nélkül. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az Észak-balatoni Polgári Klub a német-magyar baráti együttműködés 20 éves fennállását ünnepelte hétfői rendezvényén a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága székházában.


Prof. Dr. Kovács Árpád

Az elmúlt két évtized gazdasági együttműködéseit idézte fel előadásában prof. dr. Kovács Árpád, majd a költségvetési tanács elnöke a gazdasági válsággal kapcsolatban elmondta, a gondok elsősorban azokban az országokban törtek elő, ahol hosszabb ideje hiányzott az összhang a gazdasági teljesítmény és a társadalmi szolgáltatások között, ezért hiteleket vettek fel. Rámutatott, a válságkezelés első lépéseként mindenhol a vállalkozói szférát érintő adókedvezményeket vezettek be, ezek azonban nem hozták a várt eredményeket, ahogy hazánkban sem, hiszen ez csak akkor működhet megfelelően, ha van felvevőpiac, és van vállalkozói ötlet is.

Az államháztartási szerkezetátalakítás nem egyenlő az öncsonkítással – húzta alá a professzor, hozzátéve, finanszírozható államot kell létrehozni. Elhangzott, a következő évtizedekben megváltozik a demográfiai helyzet, s nem lehet halogatni az ehhez való alkalmazkodást, a nyugdíjak rendezését. Az európai mentőprogramokkal kapcsolatban Kovács Árpád úgy fogalmazott, több országban is történtek intézkedések, s úgy tűnik, Írországban önerőből is fenntarthatóvá válik a fejlődés, más országok tekintetében azonban még nem lehet megmondani, mennyi pénz szükséges ehhez. A problémák megoldása csak egységes uniós politikával jöhet létre – vélekedett a professzor. A megoldás nem csak gazdasági racionalitási lépésektől függ, hanem a társadalmi alkalmazkodási képességektől, a kormányzati retorikától is – hangsúlyozta, hozzátéve, türelemre, konszenzuskésségre van szükség. Kiemelte, tartós megtakarítások nélkül nem jutunk előre. Magyarország túl van a strukturális átalakításon, most jöhet az adórendszer finombeállítása.


Uwe Koch

Hazánkban nyolcezer olyan vállalat működik, amelyet német tőkével alapítottak – ezt már Uwe Koch, a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági attaséja mondta a polgári klub rendezvényén. Rámutatott, összesen 300 ezer munkahelyet teremtettek, vagyis Magyarországon minden 10. munkahely német vállalkozással hozható össze. Ez többek között annak köszönhető, hogy itt olyan környezetre találtak, amelyben a német minőségi elvárásoknak megfelelő termékeket állíthatnak elő. Ennek eredményeként – jegyezte meg az attasé – a magyar külkereskedelem 25 százaléka Németország felé irányul. Uwe Koch aláhúzta, támogatja az Orbán-kormány legfontosabb gazdasági célkitűzéseit, vagyis az államháztartás konszolidációját, a magyar gazdaság versenyképessé tételét, valamint az egymillió új munkahely létrehozását. – Ezek megvalósítható célkitűzések – mondta, megjegyezve, javulnia kell a vállalatokkal történő párbeszédnek, valamint vissza kell szerezni a nemzetközi pénzpiacok bizalmát.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.