Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Útfejlesztésről is szó volt

2012. február 16. 17:53 // Forrás: MTI
Csak 2014-ben adják át a forgalomnak a 8-as főút hajmáskéri szakaszán építendő új közúti csomópontot - derült ki a Veszprém megyei közgyűlés ülésén. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A megyegyűlés elé került a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt tájékoztatója, amelyben leírják, hogy Veszprém megyében a 8-as főút nyolc szakaszának a fejlesztésével számolnak.

Az ülésen Mayer András, a zrt. koordinációs főmérnöke közölte, hogy ezek közül csupán a hajmáskéri csomópont finanszírozása biztosított. Itt négy kilométeren át kétszer két forgalmi sávot, valamint különszintű csomópontot alakítanak ki; az új útszakaszon óránkénti 110 kilométeres sebességgel lehet majd haladni.

Mayer András az MTI érdeklődésére elmondta: a csomópont megépítéséhez hárommilliárd forint áll rendelkezésre. Hozzátette, hogy a kisajátítási eljárások lezárulta, valamint a közbeszerzés lebonyolítása után, jövőre kezdődhet meg a csomópont építése, s azt 2014-ben adnák át.

A Veszprém megyei közgyűlés az ülésen előzőleg vita nélkül a megyei önkormányzati hivatal nyolcfős létszámleépítéséről döntött, a hivatali apparátus 24 fős lesz; egy év alatt így a harmadára csökken a létszám.

A létszámleépítésre az indoklás szerint a kötelező feladatok rendszerének az átalakítása, a megyei intézményeknek az államhoz történő áthelyezése miatt volt szükség. A múlt év elején még több mint 80 alkalmazott dolgozott a megyei önkormányzati hivatalnál. A létszámot átszervezésekkel, státuszok megszüntetésével több lépcsőben, folyamatosan csökkentették, de nem mindenki került utcára: a kormányhivatal a Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központba harminc embert vett át.

Szintén a csütörtöki ülésen döntöttek a megyei képviselők tiszteletdíjának csökkentéséről: a megyei önkormányzat esetében adható 2,6-szeres legmagasabb szorzat a Veszprém megyei képviselőknél az illetményalap 2-szeres szorzatára módosult, azaz 80 ezer forintra.

A közgyűlés bizottsági tagjait az alapdíjon felül havonta megillető tiszteletdíj mértéke a korábban megállapított, az alapdíj 45 százalékának megfelelő összegről 23 százalékra módosult. A bizottsági elnök és a tanácsnok alapdíjon felüli havi tiszteletdíjának a mértéke pedig az alapdíj 90 százalékának megfelelő összegről 85 százalékra módosult. 

vehir.hu
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.