Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Készen állunk a tárgyalásokra az IMF-fel

2012. február 17. 17:25 // Forrás: kormany.hu
A nemzetközi baloldal ellenségének, ellenfelének tekinti Magyarországot - fogalmazott az Arénában Szijjártó Péter a csütörtöki európai parlamenti határozata kapcsán. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Sem a miniszterelnöknek, sem pedig a kormányfőnek nem kell, hogy legyen hivatalos álláspontja a csütörtöki európai parlamenti határozatot illetően - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szijjártó Péter, hozzátéve: ez "egy jogi kötőerővel nem rendelkező, teljes mértékben pártalapon meghozott döntés".

Minden egyes vita Magyarországról az Európai Parlamentben eddig pártpolitikai alapon zajlott. Minden úgy történik Strasbourgban, mint a budapesti parlamentben - fogalmazott a miniszterelnöki szóvivő, aki kiemelte: a határozatnak nem lesz hatása az Európai Bizottsággal történő tárgyalásokra, hiszen azok szakmai-jogi mederben zajlanak.

Hangsúlyozta, hogy a kormány pénteken küldi el válaszát a Bizottság által emelt kifogásokra, és úgy véli: a válasz alapján akár le is zárható az eljárás, hiszen valamennyi, az EB által kifogásolt pontban az európai jogrenddel harmonizáló döntéseket hozott a magyar parlament, ráadásul változtatási javaslatokat is küldenek a válaszban.

Az IMF kapcsán azt mondta: "mi készen állunk, rajtunk nem múlik a tárgyalások megkezdésének és lezárásának a gyorsasága".

Magyarország a saját lábán áll, biztosított a finanszírozása. Nem hitelt kérünk, hanem pénzügyi védőhálót, amellyel a nemzetközi pénzügyi piacokon erősebb pozícióval tudunk jelen lenni - erősítette meg a szóvivő.
 

vehir.hu
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.