2021. július 31.
//
Oszkár névnap

Bekebelezett falusi iskolák / Mi áll a Vocational Academy körül kirobbant iskolabotrány hátterében?

2008. április 14. 12:13
Nyolc Győr-Moson-Sopron megyei, valamint három Veszprém megyei iskolában vált kérdésesssé, hogy lehet e folytatni egyáltalán az oktatást. Ezek az intézmények ugyanis korábban egytől egyig a Vocational Academy Alapítvány működtetése, fenntartása alá kerültek. Eleinte csak nem érkezett meg a fizetés több mint száz tanár számlájára, majd az alapítvány végérvényesen csődöt jelentett. Így több településen ennek a tanévnek a befejezése is kérdésessé vált. Hogy ki a felelős a falusi iskolákban kialakult helyzet miatt, egyelőre több fórumon is vizsgálják. Viszont utólag az a kérdés is felmerül, vajon miért vállalta át a Vocational Academy ezeknek az iskoláknak a működtetését, amikor előre borítékolható volt, hogy az alapítványi iskoláknak járó állami normatívából azok nem fenntarthatók? Többen is vallási okokat emlegetnek, hiszen a Vocational Academy sejtések szerint a szcientológia egyházhoz közelálló társaság.

Vágon egy napra be kellett zárni az iskolát, mert a szolgáltató a hátralék miatt kikapcsolta a gázt. Vitnyéden az elmaradt bérek miatt mind a három óvónő felmondott, Osliban pedig jelenleg már csak az alsó tagozat működik. A felsősök néhány nappal ezelőtt már a kapuvári katolikus általános iskolában folytatták a tanévet. Osliban ugyanis gyakorlatilag szinte a teljes felsős tanári kar felmondott, köztük az iskola igazgatója, Harmath Lajosné is. A botrány még februárban robbant ki, amikor az alapítvány nem fizette ki mintegy száz pedagógus bérét.
Elsőként a sopronkövesdi önkormányzat döntött úgy, hogy visszaveszi az iskola működtetését az alapítványtól. Egyházi István polgármester elmondta, hogy augusztus 31-i határidővel felbontották a szerződést a Vocational Academy-vel, szeptembertől tehát önállóan működtetik tovább az iskolát. Nagy Ottó, az alapítvány elnöke még februárban, amikor a botrány kirobbant, tagadta a felelősségét. Azt mondta, azért kerültek ilyen helyzetbe, mert eltérő az önkormányzati és az alapítványi iskolák finanszírozása. " Másik tényező az, hogy a kistérségi társulásoknak van egy olyan feladatuk, hogy a számunkra, mint például az alapítványi iskolák számára, kell, hogy adjanak egy beleegyező nyilatkozatot, mintegy tudomásul veszik azt, hogy nem az önkormányzati társulással kötöttek megállapodást az önkormányzatok, hanem velünk. Vannak olyan kistérségek, amelyek nem írják alá ezeket a megállapodásokat és így sajnos az ottani településeknek a pedagógusai, gyermekei elesnek ezektől a kiegészítő támogatásoktól, és bizony ezeket a pénzeket nekünk egyéb forrásokból kell beszedni." - nyilatkozta akkor Nagy Ottó. Sokakban felmerül az önkormányzatok felelősségének kérdése is, azt viszont tudni kell, hogy a jogszabályok szerint egy alapítványnak csak akkor adható át működtetésre egy intézmény, ha az alapítvány felmutatja a működtetéshez szükséges forrást. Ezt a Vocational Academy vélhetően megtette, mert Győr-Moson-Sopron megye főjegyzője jogszerűen kötötte meg a szerződést. A normatívák körül viszont már gondok akadtak. Információink szerint ugyanis az alapítvány nem a tényleges, hanem annál jóval magasabb gyereklétszámra igényelte az állami támogatást. A turpisságra hamar fény derült, így az állami forintok is megcsappantak, az apalítvány pedig bejelntette a fizetésképtelenséget.

Némi kutakodás után az alapítvány kapcsán rá is bukkanunk az interneten egy az egész világot átfonó globális kulturális, kutatási és oktatási hálózatra, mely a Center of Excellence nevet viseli. Ez a hálózat nem más, mint a szcientológia egyház oktatásait, tanfolyamait összefogó, bonyolító szervezet, amely cégcsoportnak tagja a győri székhelyű Vocational Academy - tudhatjuk meg az akadémiát bemutató nyitóoldalról. Felmerül a kérdés, miért lettek ilyen fontosak ezek az iskolák az amúgy feltételezések szerint szcientológia-közeli alapítványnak, ha azok gazdaságosan nem működtethetőek. Egy neve elhallgatását kérő pedagógus a Vehirnek elmondta, hogy az alapítvány számára igazából nem a normatíva összege, és mégcsak nem az ingatlanok értéke bírt motiváló erővel. Akinek szüksége van az iskolákon keresztül a gyerekekre, az maga a Szcientológia Egyház, akik így egész fiatalon elkezdhetik a tudatmódosítást és ezekben az iskolákban híveket nevelnek maguknak. Az állításokra tényszerű megerősítést nem tudtunk szerezni, hiszen a szcientológia működése annyire zárt, hogy az ott folyó oktatásokról nem adnak ki információt.

A hivatalos szervek már lépéseket tettek az iskolabotrány ügyében, Kovács Lajos, Győr-Moson-Sopron megye főjegyzője például törvényességi vizsgálatot rendelt el. Az alapítvány április 20-ig kapott haladékot, hogy rendezze ügyeit. Kedden újabb megbeszélést tartanak, polgármesterek és a jegyzők részvételével. Érintett még az ügyben a Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal is. Németh Éva hivatali vezető azt mondja, februárban már összehívták az önkormányzatokat, olyan polgármester is akad, aki bírósághoz fordult. Az a baj, hogy év közben nem lehet átszervezni az iskolákat, véli Németh Éva. "Mi az önkormányzatoknak elmondtuk azt, hogy tekintsék át, hogy a szülők melyik iskolába vihetik át a gyerekeiket, hogyha végképp ez a két-három hónap nem húzható ki. Ez volt az első tárgyalásnak az eredménye, illetve az, hogy holnap ismételten leülünk és konkrétan áttekintjük azt, hogy a következő tanév hogyan folytatható, milyen formában, milyen lehetőségekkel. Nekünk igazából ebben az ügyben tényleg nincsen feladatunk, mi segítő szándékot tudunk ebben felmutatni és egyértelműen azt világossá tenni, hogy mi a jövő. Azt azonban el kell mondanom, hogy van a nyolc önkormányzatból egy olyan, a kunszigeti, amelyiknél semmiféle probléma nincsen, mert világosan látták azt, hogy az önkormányzati támogatás nélkül, csak a normatívából nem látható el a feladat."

A Veszprém Megyei Pedagógiai Intézetet is megkerestük. Kérdésünkre Kaiser Márta elmondta, hogy a Vocational Academy nem teljesítette vállalásainak töredékét sem, s az, hogy ezekben az iskolákban még van tanítás, az egyedül a tanároknak köszönhető, akik a gyerekek iránt érzett elkötelezettségből járnak csak be az iskolába, hiszen fizetést hónapok óta nem kaptak. Veszprém megyében a külsővati általános iskola és óvoda, a marcaltői iskola és óvoda, valamint a malomsoki óvoda eshet áldozatul. A Vehir információi szerint a külsővati iskola 15 éves közoktatási megállapodást kötött az alapítvánnyal. A külsővati intézménybe 66 iskolás és 21 óvodás gyermek jár. A dolgozók április 4-én visszamenőlegesen megkapták bérüket. Marcaltőn már bonyolultabb a helyzet, itt 130 iskolás tanul, 37 óvodás van, valamint további 200-an vesznek részt alapfokú művészeti oktatásban. Bár az alapítvány elnöke, Nagy Ottó egy lapnak azt nyilatkozta, hogy Marcaltőn ők alapozták meg a művészeti oktatást, valójában a településen 2001 óta működik művészeti oktatás. A bonyodalmak kezdetekor három tanár hagyta el az iskolát, akiknek a helyettesítését azóta sem sikerült tökéletesen megoldalni. A közalkalmazotti besorolás szerinti februári fizetést utólag megkapták a dolgozók, a márciusi bérre viszont még mindig csak várnak.


Egyelőre még nem került pont az ügy végére, hiszen az önkormányzatoknak valamilyen módon meg kell oldaniuk, hogy tovább működhessenek az iskolák. Nagy Ottó, a Vocational Academy elnöke a Vehirnek azt elmondta, hogy ahogy tudják, kezelik a problémákat. Április elején most is kifizették az elmaradt béreket saját forrásaikból. Az állami normatívájuk összesen 100 millió forint - tette hozzá - ami azt jelenti, hogy nekik 4 hónapra meg kell előlegezniük a fizetéseket, de tartalékaikból csak két és fél hónapra futotta. Az elnök elmondta, hogy novemberben jelezte először Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél, valamint Hiller István oktatási miniszternél, hogy gondok lesznek.



A minisztériumi álláspont szerint az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk a működési költségekhez, és nem húzhatják ki magukat a felelősség alól. Ez alapján több önkormányzattal tudtak is együttműködési megállapodást kötni, így a kunszigeti, a malomsoki, a nagyacsádi, a győri, a csornai és a kapuvári intézmény megalapozottan működhet tovább. A többi iskola esetében még további tárgyalások szükségesek. Nagy Ottó arra hivatkozott, hogy az említett iskolákat már szeptemberben bezárták volna, mert az önkormányzatok képtelenek voltak őket működtetni, ezért most az ő érdekük is, hogy megoldást keressenek egy közös finanszírozásra. A Vocational Academy egyedül nem bírja tovább - jelentette ki. Nagy Ottó azt is cáfolta, hogy a Szcientológiai Egyház állna az alapítvány mögött. Úgy fogalmazott: ha legalább ismerném a vezetőjüket, most pénzt kérhetnék azért a reklámért, emit a pletykák miatt nekünk köszönhetnek, és akkor nem lennének finanszírozási gondjaink. Az elnök egyébként jelenleg is Angliában tartózkodik, ahová azért utazott, hogy átvegye a diákjaiknak járó nemzetközi diplomákat. Azt mondja azért lett most ő a célpont, mert igazi oktatási műhelyeket hozott létre, ahol egész napos oktatás mellett délután négyig le kell kötni a gyerekeket. A tanórák után versenyekre készülnek, nyelvet tanulnak, vagy épp pályázatokat írnak; ehhez viszont a tanároknak is ki kell tölteniük a 8 órás munkaidőt, amit nem néznek jó szemmel. A szülők viszont igen. Elmondása szerint sorozatban kapja az sms-eket a szülőktől, hogy ne adja fel, tartson ki, mert a gyerek addig van jó helyen, mig "vokis" iskolába jár.


A tények és vélemények ismeretében nem kívánunk állást foglalni, pusztán csak minden létező oldaláról körbejártuk a kérdést. A fejleményekről természetesen részletesen tájékoztatjuk olvasóinkat. A cikkben többször is emlegetett szcientolgógia egyházat a magyar parlament destruktív szektának nyilvánította és megvonta tőle az állami támogatást. A Nemzetbiztonsági Hivatal 2006-ban társadalomra veszélyes vallási mozgolódásként említi meg a szcientológiát. 

Füssy Angéla

További cikkek

Állati jó családi napot tartottak a Balatoni Élményparkban
Állati jó családi napot tartottak a Balatoni Élményparkban
Nem csak szórakozási lehetőségek, hanem az állatvédelem fontosságát kiemelendő programokkal is készültek a Balatoni Élményparkban szombaton.
Boróka királyné és Habakuk király megnyitójával indult el pénteken a 28. Kabóciádé
Boróka királyné és Habakuk király megnyitójával indult el pénteken a 28. Kabóciádé
A Kabóca Bábszínház fesztiválja vasárnap estig várja az érdeklődőket a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren.
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?
Együtt örülnek velünk, amikor boldogság ér bennünket, s támaszt nyújtanak, amikor úgy tűnik, minden összedől. Szerencsés esetben egy életen át játszanak velünk, mint Kosztolányi versében, s az elvesztésük néha jobban fáj, mint a szerelmünkben csalódni. A barátság az egyik legnagyobb áldás az életünkben, a barátság világnapján pedig annak természetéről és alakulásáról beszélgettünk Kungli Dóra pszichológussal.
Veszprém megyében is gyűjtik a búzaadományokat
Veszprém megyében is gyűjtik a búzaadományokat
Veszprém megyében tavaly 185 gazdálkodó 14 tonna búzát ajánlott fel a rászorulóknak. A Magyarok Kenyere program idei búzagyűjtő napját Tésen tartották csütörtök délelőtt.
A legkisebbek ellátását segítik a kórháznak adományozott infúziós pumpák
A legkisebbek ellátását segítik a kórháznak adományozott infúziós pumpák
Több mint egymillió forint értékben adományozott két infúziós gyógyszeradagoló pumpát a Csolnoky Ferenc kórháznak az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft.