Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csoportos verekedés

2012. február 20. 14:14 // Forrás: Veszprémi Rendőrkapitányság
Két részeg csoport verekedett össze a belvárosban péntek éjszaka; az adóhatóság körözte, a rendőrök elkapták – rendőrségi hírek. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Garázdaság a belvárosban

Egy ötfős 20 év körüli személyekből álló csoport indult 2012.február 17-én (péntek) este 11 óra körül szórakozni Veszprém belvárosába.

A Hotel mögötti parkolóban találkoztak egy másik szórakozásból már hazafelé induló társasággal. A találkozásból összecsapás lett, ugyanis előzetes szópárbajt követően valódi ökölpárbaj alakult ki több személy között. Az erőszakot kiváltó okra később egyik fél sem tudott magyarázatot adni, azonban mindkét csapat tagjai az esetet megelőzően tekintélyes mennyiségű alkoholt fogyasztottak, ami nagyban hozzájárulhatott az erőfitogtatásához.

A pár perces összecsapásban egy személy 8 napon túl gyógyuló súlyos, míg egy további személy 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ügyben a verekedésben résztvevőkkel szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kerül sor a büntetőeljárás lefolytatására.


Adóhatóság körözte

2012. február 18-án este a Nemesvámos mellett található benzinkútnál a Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai igazoltattak egy veszprémi lakost, akiről adategyeztetés során kiderítették, hogy körözik. Ezt követően a járművezetőt a helyszínen elfogták, majd előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra.

A férfit bűncselekmény miatt a NAV Közép-Dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának Komárom-Esztergom megyei vizsgálati osztálya körözte, ezért a rendőrök átadták a férfit a Veszprém Megyei NAV munkatársainak.
 

vehir.hu
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.