Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Befagyaszthatják a kohéziós pénzeket

2012. február 22. 17:16 // Forrás: MTI
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy fagyasszanak be 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós támogatási összeget.

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy fagyasszanak be 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós támogatási összeget, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit - közölték szerdán Brüsszelben.

Amennyiben megállapodás születik a magyar kormány, illetve az Európai Unió és az Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, akkor az abban felvázolt gazdasági pálya megfelel majd a túlzottdeficit-eljáráslezárásához szükséges feltételeknek, így ebben az esetben nem kell tartani attól, hogy Brüsszel ténylegesen is felfüggeszti 2013 elejétől a kohéziós támogatások folyósítását - vélték az MTI által megkérdezett elemzők szerdán.

Gárgyán Eszter, a Citibank elemzője elmondta: a január 1-i időpont kellően távol van, és a kormány nyilvánvalóan tesz addig lépéseket. Hozzátette: az IMF-tárgyalások, jóllehet függetlenek a túlzottdeficit-eljárási folyamattól, mindenképpen egy fenntartható adósság- és hiánypályát felvázoló gazdasági programot fognak megszabni, eléggé szoros monitoringgal egybekötve.

Kifejtette: ezzel együtt, a kormány keze erősen meg van kötve, és a kormányzati motiváció is az, hogy találjon olyan lépéseket, amelyekkel javítja a várható egyenleget. Nagyon kicsi az esély arra, hogy ténylegesen is megtörténjen a támogatások felfüggesztése - tette hozzá.

A közgazdász szerint mindazonáltal a támogatás befagyasztásának a GDP-re gyakorolt hatás egy az egyben ekkora lehet, vagy talán a a multiplikátor hatásokkal még nagyobb, mint a visszatartott összeg. Elmondta: a meg nem valósult beruházásokhoz társulna önrész is, így a GDP 1,5 százaléknál is többet jelenthetnek így az elmaradt beruházások.

A szakember úgy értékelt: költségvetési oldalon nem egyértelmű, hogy mennyi az, amit a költségvetésnek saját forrásokból kellene kompenzálnia a kieső források miatt, hiszen az EU a leszerződött projektekre még kifizeti a vállalt összegeket. Nem képződne olyan kiadása a költségvetésnek, amit mindenképpen teljesítenie kellene - tette hozzá.

Gárgyán Eszter szerint elég egyértelmű hatása lenne a befagyasztásnak a külső egyenleg szempontjából: az uniós források hozzájárulnak a magyar külső egyenleg 3 százalék körüli GDP-arányos többletéhez. Ez megfeleződhet, ami stabilitás szempontból nem lenne utolsó szempont, főleg, hogy a külső finanszírozási igény miatt kifejezetten magas kockázati besorolásúnak minősül Magyarország az EU többi országához képest - tette hozzá.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank elemzője is amellett érvelt, hogy kis valószínűséggel következhet be a kohéziós támogatások tényleges befagyasztása. Mint mondta, "ez egy fenyegetés, amit végül nem fognak beváltani. Abban segít, hogy tényleg legyen (IMF/EU-) megállapodás". Úgy vélekedett ha lesz megállapodás, akkor csakis olyan pályát fognak elfogadni, amely egyébként is megfelel a túlzottdeficit-eljárás szempontjainak.

Az MKB elemzője szerint a pénzek befagyasztása esetén sem lenne túl nagy közvetlen hatása a magyar gazdaságra. Kifejtette: az ilyen pályázatoknak van egy átfutási ideje, mire befogadják, értékelik és kifizetik a pénzeket, az egy hosszú folyamat. Emlékeztetett: a meglévő projektekben vállalt kötelezettségeit teljesíti az EU.

Kondrát Zsolt elmondta: az EU azokat a pénzeket akarja zárolni, amiket 2013 januárjától lehetne lehívni, s ennek csak nagyon késleltetett és elosztott hatása lenne. "Értjük, hogy mekkora a teljes összeg, de az nem olyan, minta hirtelen beesne egy ekkora összegű kifizetési köztelezettség" - fogalmazott a közgazdász.

Elmondta: a rövid távú gazdasági hatása nyilvánvalóan negatív: kevesebb beruházás lesz. Az viszont hozzátartozik, hogy középtávon annyira nem biztos, hogy ront a gazdasági kilátásokon, mivel általában is, nem csak Magyarországon, erős kételyek vannak, hogy mennyire hatékonyak ezek az EU-pénzből finanszírozott beruházások - vélekedett a szakember.

Hangsúlyozta: nem is annyira a pénzbeli zárolás járna negatív hatással hanem a mögötte lévő üzenet, mivel azt jelentené, hogy nincs megállapodás az IMF-EU párossal. Ilyen helyzetben árfolyamgyengülés, hozamemelkedés, rosszabb növekedés várna Magyarországra - tette hozzá.

Az Európai Bizottság szerdán azt javasolta, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. A testület javaslatát még az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is meg kell vitatnia, és jóvá kell hagynia.

A témáról kiadott közlemény szerint a pontosan 495.184.000 eurót a jövő januártól hatályos kötelezettségvállalásokból függesztik fel. A bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékáról, az összes kötelezettségvállalás 29 százalékáról van szó. A közlemény szerint a mindeddig "példátlan" lépés "az Európai Bizottság Magyarországnak szóló ismételt figyelmeztetéseit követi, hogy fokozza erőfeszítéseit a túlzott államháztartási deficit befejezésére, valamint a megfelelő lépések elmaradását".

A szabályok szerint "ha a tanács megállapítja, hogy az érintett tagállam megtette a szükséges kiigazító intézkedést, késedelem nélkül határoz az érintett kötelezettségvállalások felfüggesztésének megszüntetéséről" is. 

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.