Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kormányablak a vasútállomásokon

2012. február 23. 14:17 // Forrás: MTI
Húsz vasúti pályaudvaron létesülhet kormányablak - közölte Gál András Levente kormánybiztos és Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

A vasúttársaság vezetője arra számít, hogy a szükséges támogatási szerződések aláírása után nagyjából másfél év alatt valósulhatnak meg a beruházások.

A rendezvényen kifejtették ugyanakkor, hogy a pályaudvari kormányablakok létrehozásához először meg kell oldani az utasellátók "félresikerült privatizációját", amely minden fejlesztés akadálya, ugyanis a vasútállomásokra tervezett beruházások a Resti Zrt. nélkül nem tudnak haladni. Mára azonban "reális közelségbe" jutottak azok a tárgyalások, amelyek eredményeképpen a MÁV meghatározó tulajdonossá válhat a Restiben, és fejleszthet - mondta Gál András Levente, megjegyezve, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is megvizsgálta a privatizációs szerződést, amely több aggályt is felvet.

Szarvas Ferenc hozzátette, hogy a MÁV a tervek szerint a Resti Zrt. 85 százalékát vásárolná ki, ha meg tudnak állapodni egy elfogadható árban, összeget azonban nem kívánt mondani.

A MÁV-vezető a húsz pályaudvar közül, ahol kormányablak létesülhet, példaként említette a három nagy budapesti pályaudvart, a székesfehérvári, a győri, a veszprémi, a nagykanizsai, a nyíregyházi, a miskolci és a debreceni állomást. Megjegyezte, később további pályaudvarok is bekerülhetnek a projektbe.
 

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.