Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A honvédség jövője múlik a takarékosságon

2012. február 23. 14:22 // Forrás: MTI
A honvédség jelene és jövője múlik most a takarékosságon, amely az idei év legfontosabb feladata. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ezt Hende Csaba honvédelmi miniszter mondta csütörtökön az éves értékelő és feladatmegszabó értekezleten, Budapesten. A miniszter a tárca katonai és politikai felső vezetői előtt azt mondta: nehéz év áll a honvédség előtt, ennek a legfőbb oka a rendelkezésre álló anyagi források szűkössége. Ezért mindenekfelett takarékosságra van szükség, amelyben mindenkinek részt kell vennie - tette hozzá.

A tárcavezető szerint a tavalyi év sikeres volt ugyan, de az ország anyagi helyzete miatt az eddigi munka csak arra volt elég, hogy "levegőhöz jussunk".

Mint mondta, Magyarország napjainkban hatalmas átalakuláson megy keresztül, és az emberek azt várják, hogy rend legyen az országban. "Ez egy nagy feladat, amelyet csak közös erőfeszítéssel vihetünk sikerre" - hangoztatta Hende Csaba. A tárcavezető szerint megvan erre a kormányzati akarat, "megvan az erő és a szándék", ugyanakkor az anyagi helyzet miatt az ország átalakítása nem haladhat azzal tempóval, amivel szeretnék.

Hende Csaba azt mondta: rendkívül nehéz, de sikeres év van mögöttünk, tavaly például teljesen megújult a honvédelmi rendszert övező jogi háttér, sikerült racionalizálni a minisztérium működését, csökkenteni a költségeket és a vezetők számát. "A nemzet szemében" nőtt az elismertsége a honvédségnek, jól halad az önkéntes tartalékos rendszer feltöltése, sikeresnek számít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amelyre jelentős a túljelentkezés - tette hozzá.

Sikernek nevezte továbbá, hogy megszületett a hadisírgondozásról szóló törvény, a Gripen-szerződés módosítása. A gazdasági helyzetet illetően viszont azt mondta, hogy már a "talpon maradás" is komoly sikernek nevezhető.

A miniszter szólt a missziós teljesítményről is, amely komoly elismerést szerzett a honvédségnek. Közlése szerint tavaly mintegy 1000 katona teljesített külföldön szolgálatot a NATO, az EU vagy az ENSZ valamelyik műveletében, ez a teljes szárazföldi haderő 12 százaléka.

Rendkívüli horderejű eredménynek nevezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Ludovika zászlóalj kialakítását.

Hende Csaba szerint tavaly nem csökkentek a honvédség képességei, sőt bizonyos területeken még képességnövekedésről is beszélni lehet, mint például a Honvédkórház esetében. Az intézményt egyébként sikerült konszolidálni és az jól halad a teljes fenntarthatóság felé - fűzte hozzá.

Az idei tervekről szólva azt közölte, hogy a kormány asztalára került a helikopterképesség kérdése, ebben döntés várható, illetve az idén megkezdődhet a 3D lokátor építése Medinán. Az idén útjára indul a Hadik-terv, amelynek célja a magyar hadiipar újjáélesztése - tette hozzá.

A tárcavezető közlése szerint a cél egy jól működő hadsereg és az ehhez szükséges valamennyi feltétel megteremtése.v 

vehir.hu
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.