Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elfogadták a költségvetést

2012. február 23. 18:02
Kétórás vita után a február 23-i közgyűlésen a képviselőtestület megszavazta Veszprém város 2012-es büdzséjét. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A vita kulturált keretek között folyt, mint ahogy ezt Mihalovics Péter, a Fidesz frakcióvezetője megfogalmazta hozzászólásában, és a várható menetrendnek megfelelően az ellenzéki képviselők kétségeiket fejezték ki a tervezettel kapcsolatban, míg a többség támogatta a költségvetést.


Porga Gyula

Porga Gyula polgármester vitaindítójában hangsúlyozta, hogy nagyon nehéz gazdasági körülmények között készült el a büdzsé, komoly döntéseket kellett meghozni, ám mindezek ellenére kiszámíthatónak, stabilnak, tarthatónak tartja költségvetést, és meglátása szerint a tervezetben megfogalmazott fejlesztéseket el lehet indítani és végre lehet hajtani. A megvalósítás komoly fegyelmet követel meg a polgármesteri hivatal, a gazdasági társaságok és az intézmények részéről, és mindenképpen előremutató, hogy a bevételek 20 %-át fejlesztésre tudják fordítani.

Nagy Piroska, a pénzügyi és közbeszerzési bizottság elnöke azt emelte ki, hogy a város 2012-es bevétele 11,3%-kal magasabb, mint az egy évvel ezelőtt előirányzott összeg. Pozitívnak értékelte, hogy a visszafogottabb működési kiadásokat differenciáltan határozták meg, ám egyben felhívta a figyelmet az ingatlanok értékesítésének bizonytalanságra (az ingatlaneladásokból 780 millió forintot vár az önkormányzat), és elfogadhatónak tartotta azt, hogy a kiadások és a bevételek egyensúlyának fenntartására 3 éves futamidőre 3,6 milliárd forint hitelt vegyen fel az önkormányzat.


Némedi Lajos

Veszprém nem tartozik a jelentősen eladósodott települések köréhez, az Állami Számvevőszék azt javasolta az önkormányzatnak, hogy megfontoltan tervezzen. A racionalizálás során 70 millió forintot takarít meg az önkormányzat intézményi szinten úgy, hogy csupán a be nem töltött álláshelyeket szüntetik meg, és nem kell senkit sem elbocsájtani – mondta a vitában Némedi Lajos alpolgármester úr

Forgóné Kelemen Judit jobbikos képviselő szerint az ingatlanértékesítés teljesülése bizonytalan, valamint nagyon rossz üzenete van a hitel felvételének, ráadásul ha azt a működésre fordítják, akkor elfogadhatatlan. A képviselő asszony nehezményezte a szociális támogatások megkurtítását, és a fesztiválok szerinte luxuskategóriába tartozó támogatását. Meglátása szerint a történelem nem változik, most is „cirkusz kell a népnek”.


Gerstmár Ferenc

Gerstmár Ferenc LMP-s képviselő számos kérdést megfogalmazott: sikerül-e a gazdaságosságot és a fenntarthatóságot megoldani; mi módon fogja támogatni az önkormányzat a zöld gazdaságot, valamint a helyi vállalkozásokat; ha csak működési hitellel sikerült megteremteni az egyensúlyt, akkor jövőre – amikor már nem vehet fel működési hitelt az önkormányzat – mi fogja biztosítani a költségvetés életképességét?

– Nehéz döntéseket kellett hozni, a számok mögött azonban emberi sorsok húzódnak meg, így rendkívül lényeges, hogy leépítés nem történt az önkormányzati intézményekben, és a béren kívüli juttatásokat is meg tudták tartani – húzta alá Strenner Zoltán, a közjóléti bizottsági elnöke.


Katanics Sándor

Katanics Sándor, DK-s önkormányzati képviselő a pazarlás és a megszorítás költségvetésének nevezte a büdzsét, mivel szerinte több olyan beruházás zajlik a városban, amelyekben pénzszórás tapasztalható: például a kerékpárutak építésével erőn felül vállalt terhet az önkormányzat, és a belvárosi körforgalom építése is ilyen projekt. A fejlesztések rengeteg pénzt visznek el, és nem látható, hogy ennek milyen eredménye van a bevételi oldalon. Az önkormányzat 23 millió forintot költ a városi lap támogatására, és nem vizsgálja, hogy a sajtóorgánumnak mekkora a reklámbevétele. Az intézmények szempontjából pedig a mostani büdzsé a durva megszorítások költségvetése.

Siklódi Levente, a városstratégiai és városmarketing bizottság elnöke részben Forgóné Kelemen Judit képviselő asszony véleményére reflektálva kifejtette, hogy nem pazarlásról van szó, hanem stratégiai célok meghatározásáról és eléréséről. A városnak kitörési pontokat is kell keresnie, nem csak takarékoskodnia. A legfontosabb feladatok közé tartozik a különböző gazdasági partnerek felkutatása, az ipari park kialakítása, az egyetemi együttműködésen belül az innovációs alap létrehozása, valamint az idegenforgalmi fejlesztések megvalósítása – hiszen mindezek szükségesek Veszprém versenyképességének megőrzéséhez.

A 2012-es költségvetés 67 millió forintot szán az oktatási intézmények felújítására, kiáll az oktatás és a sport fontossága mellett – mondta Halmay György, az oktatási, ifjúsági és sport bizottság elnöke, aki fontosnak tartja azt, hogy a Közalkalmazottak Önkormányzati Egyeztető Tanácsával egyeztetve készült el a rendelettervezet.


Hartmann Ferenc

Hartmann Ferenc MSZP-s képviselő szerint a regresszió kezdetének költségvetése a mostani büdzsé, mivel a város adósságállománya 10 milliárd forintra növekedik 8 milliárdról, ami a teljes költségvetési főösszeghez viszonyítva eléri a 46,8 százalékot, és a hitelösszeg 35,6 %-a működési hitel. A képviselő emellett egyáltalán nem biztos abban, hogy az ingatlanértékesítésből befolyik a tervezett összeg.


Brányi Mária

Brányi Mária alpolgármester asszony azt hangsúlyozta, hogy a hitelfelvétel segíti az önkormányzat életét, az a fontos, hogy stabil gazdálkodást tegyen lehetővé. A felvetett kérdésekre reagálva kifejtette, nincsenek luxusberuházások a városban, hanem az elvárt feltételrendszereken kívánnak javítani. Rendkívül fontos, hogy a stratégiában megfogalmazott célt a költségvetésben minden területen meg tudták őrizni.

A kormányzati munkára kitérve Mihalovics Péter, a Fidesz frakcióvezetője rámutatott, hogy az önkormányzati törvény szükségszerű döntés volt, hiszen az eddigi rendszer immár finanszírozhatatlanná vált. Ennek eredményeképpen modern, takarékos és feladatorientált struktúra alakul ki, amelyben a feladatok és hatáskörök tisztán megfogalmazódnak. A város 2012-es költségvetéséről elmondta: a megalkotás folyamatában egyeztettek az intézményvezetőkkel, és a tervezetet mind a 12 egyéni választókerületi képviselő támogatta. – 2012 az építkezés éve lesz, ezt mutatja például a balatoni korona bevezetése, a gazdasági és kooperációs szférára koncentráló egyetemi kapcsolat és a belváros rehabilitációja. Veszprémnek a jelenlegi gazdasági helyzetben és környezetben újra kell pozícionálnia magát, komoly energiát kell fordítania a kultúra és a turizmus területére – emelte ki a frakcióvezető.

Porga Gyula polgármester a vita összegzéseként tömören fogalmazott: – Az országban minden önkormányzatnál így zajlik a költségvetés megtárgyalása: a többség támogatja, az ellenzék kritizálja, viszont a polgármesternek kell végrehajtania. A tavalyi büdzsét sikerült tartani, az ideit is sikerülni fog. Emellett megköszönte az ellenzéki képviselőknek, hogy kulturált keretek között hívták fel a figyelmet a véleményük szerint kritikus pontokra.

A közgyűlés végül 14 igen és 4 nem szavazat mellett fogadta el a város 2012-es költségvetését.

A költségvetés részletes adatai a „Közgyűlési határozatok” című cikkünkben olvashatók.
 

Szaksz Balázs
Kovács Bálint
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.