Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kommunizmus nem ért véget

2012. február 24. 23:00
Kimondatjuk, hogy hazánkban a kommunizmus még nem szűnt meg, s továbbra is szedi áldozatait – hangzott el a Jobbik megemlékezésén. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Jobbik veszprémi alapszervezete és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom veszprémi tagszervezete közös rendezvényen emlékezett a kommunizmus áldozataira pénteken délután a Brusznyai-szobor előtt.


Forgóné Kelemen Judit

Hivatalosan február 25. a kommunizmus magyarországi áldozatainak emléknapja, 1947-ben ezen a napon tartóztatják le Kovács Béla kisgazdapárti képviselőt szovjetellenes kémkedés és ellenkormány alakításának hamis vádjával – emlékeztetett beszédében Forgóné Kelemen Judit, aki szólt az 1919-es Tanácsköztársaság 133 napjáról is. Az önkormányzati képviselő véleménye szerint ez az időszak olyan mély sebet ütött a nemzeten, amiből gyakorlatilag azóta sem sikerült felállni.

– Az elmúlt hetek eseményeit figyelve a kommunista nem változik, ahogy elárulta hazáját 1919-ben, majd 1945-ben, ezt teszi 2012-ben is Brüsszelben – hangsúlyozta Forgóné Kelemen Judit. Mondhatjuk-e azt, hogy véget ért Magyarországon a kommunizmus – tette fel a kérdést az önkormányzati képviselő –, hiszen Budapesten még mindig díszeleg a Szabadság-emlékmű. – Kimondatjuk, hogy hazánkban a kommunizmus még nem szűnt meg, s továbbra is szedi áldozatait – zárta gondolatát.


Kovács Rajmund

A kommunizmus gépezete szétverte a közösségeket, a nagycsaládokat, az évszázadok alatt kialakult életformákat, elválasztott egymástól nemzetrészeket, elidegenítette egymástól az embereket, üldözte a történelmi egyházat, megszüntette a magántulajdont, valamint politikai rendőrséget és ügynökhálózatot működtetett az emberek megfélemlítésére – sorolta beszédében Kovács Rajmund, a Jobbik veszprémi elnöke. – A diktatúra alatt végrehajtott tömeges népirtások, koncentrációs táborok, bebörtönzések és kínzások következtében becslések szerint a világon több mint százmillió ember hunyt el. Soha nem szabad megbocsátani a gyilkos, hazaáruló kommunistáknak – mondta nyomatékosan.


Horváth Martin

Horváth Martin, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági mozgalom tagja úgy fogalmazott, a kommunizmus az emberiség történetének legpusztítóbb eszméje, amely olyan célt tűzött ki maga előtt, amelyben nincs isten, nincsenek nemzetek, kultúra, és elveszi az ember hitét, s minden olyan értéket, amely színessé teszi a világot.


Forgó Gyula

A Jobbik Veszprém megyei alelnöke Mindszenty József bíborosra emlékezett. Forgó Gyula szerint a kommunisták egyik legfőbb jellemzője a szemfényvesztés volt, a bíboros pedig felismerte a csapdát, és nem sétált bele, ez pedig súlyos bűnnek számított a rákosista vezetésnek. – A kommunizmus 1990-ben formailag megszűnt, de ne hagyjuk megtéveszteni magunkat, a gyilkos rendszer haszonélvezői, utódai most is itt vannak közöttünk, csak jelmezt váltottak, balliberálisnak hívják őket – adott hangot véleményének Forgó Gyula.

A beszédeket követően a jelenlévők koszorút és gyertyákat helyeztek el az emlékmű lábánál.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.