Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hősökből sosem elég

2012. február 25. 17:21
A Fidelitas veszprémi csoportja megemlékezést tartott február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Brusznyai-emlékműnél. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az ünnepséget Hatás Andrea színésznő kulturális műsora foglalta keretbe, majd dr. Mihalovics Péter köszöntötte a jelenlévőket. A miniszteri biztos beszédében kiemelte, hogy nyolc esztendeje minden évben közösen emlékeznek a kommunizmus áldozataira ezen a napon.

– Azon szerencsés nemzedék tagjai vagyunk, akik soha nem szembesültek a kommunizmus valódi arcával, és akik kimondhatják, amire gondolnak. Tudni kell élni a Brusznyai Árpád és társai által kivívott szabadsággal és lehetőséggel – fogalmazott dr. Mihalovics Péter, majd hozzátette: „felelősségünk emlékezni a hősökre.”

Dr. Rétvári Bence országgyűlési képviselő megemlékezésében az emléknap történetét elevenítette fel, miszerint 1947-ben ekkor hurcolták el Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Ugyanakkor elmondta: Magyarország történelmében nem találunk olyan napot, amit ne lehetne erre a célra felhasználni.

– Ha az áldozatokra emlékezünk, beszélni kell arról a magyar társadalomról is, melyben a kommunizmus negyven éve kiölte a szerves fejlődést. Erősebbek lennénk, ha sokkal több ember merne hinni és vállalkozni. Ez az emléknap arra hívja fel a figyelmet, hogy a kommunizmus ne ismétlődhessen meg még egyszer – mondta Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Zárásul dr. Rétvári Bence hozzátette: sokan nem értékelik eléggé azt a szabadságot, melyért valamikor számos ember az életét áldozta fel.

Az ünnepség a megemlékezés mécseseinek elhelyezésével ért véget.

Balassa Gergő
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.