Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jól teljesítettek matekosaink

2012. március 3. 20:29
A Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaversenyek megyei eredményhirdetését tartották meg szombaton délelőtt a Lovassy gimnáziumban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A verseny első fordulóján, február 17-én közel 60 ezer diák oldotta meg a feladatokat. A résztvevők közül 16 ezer határontúli (felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági) magyar diák volt. Veszprém megyében 7 város 10 iskolájában zajlott a forduló, 71 általános és 11 középiskola képviseltette magát 1440 résztvevővel. Közülük a legeredményesebb 100 diákot jutalmazták meg a szombati eredményhirdetésen, akiknek gratulált Brányi Mária alpolgármester, s a továbbiakban is eredményes versenyzést kívánt.

Legtöbbjük az egyéni versenyben ért el kimagasló eredményt, de voltak köztük olyan diákok, akik az egyéniben nem kerültek évfolyamukon a legjobb 10 közé, de két iskolatársukkal együtt, csapatban nyújtott kiemelkedő eredményükkel bekerültek a díjazottak közé.


A díjkiosztón százan vehették át elismerésüket

A szakközépiskolák közül csapatban, 9. évfolyamon a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola, 10. és 11. évfolyamon a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjai végeztek, a 12. évfolyamon pedig szintén a veszprémi közgáz tanulói bizonyultak a legjobbnak. A gimnáziumok közül valamennyi évfolyamon a Lovassy László Gimnázium matekosai érték el a legjobb eredményt. Az általános iskolások csapatversenyében 3., 4., 7. és 8. évfolyamon a Kossuth iskola nyert, az 5. és 6. évfolyamon pedig a Deák iskola tanulói voltak a legjobbak.

A Kossuth iskola lett a megye legeredményesebb általános iskolája, Lovassy László Gimnázium a Közép-Dunántúl legeredményesebb négyosztályos gimnáziuma, a Pápai Szakképző Iskola pedig Közép-Dunántúl legeredményesebb szakközépiskolája.

Az országos döntőt 2012. április 4-6-ig rendezik Kecskeméten.

További csapateredmények, valamint az egyéni legjobbak névsora ide kattintva érhető el.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen kultúra Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? 2026. október 31. 17:29 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58 Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? közélet Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. 2026. október 30. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.