Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
19°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
19°C

Csinos lányok, sok néző, győzelem

2012. március 5. 12:17 // Forrás: veszpremvolley.hu
A Man at Work Veszprémi RC 3:0-ra nyert a vendég Kiskunlacháza ellen a férfi röplabda NB II vasárnapi találkozóján.

A hazaiak végre teljes csapatukkal, ráadásul minden játékosuk egészségesen lépett pályára a bajnokság harmadik körének, avagy rájátszásának első mérkőzésén Veszprémben.

A férfi (és női is) röplabdamérkőzéseken még országosan sem túl gyakori az időkérések és játszmák alatti közönségszórakoztatás, ám most Veszprémben csinos fiatal lányokat láthatott a szép számban kilátogató közönség. A szünetekben a Pannon Egyetem pom-pom csapata, élükön Molnár Panni koreográfussal és edzővel lépett parkettra és igen szórakoztató műsorral töltötték ki az "üres időket".

Persze a fiúk is kitettek magukért. Két hete már találkozott a két csapat egymással, akkor a Kiskunlacháza vitt el fájó pontokat Veszprémből. Ezt most nem tudta megismételni a vendégcsapat, hiszen a jó egyéni teljesítményekkel a csapatként működő Man at Work VRC jászmaveszteség nélkül hozta a találkozót.

Férfi röplabda NB II, alapszakasz, 15. forduló:
Man at Work Veszprémi RC–Kiskunlacházi RSE 3:0 (19,18,16)
Veszprém, 200 néző; Vezette: Pelikán, Ortner
Kiskunlacházi RSE: Földes M., Kövessy B., Tóth B., Nagy M., Körösi Ö., Gubovics L.
Csere: Tóth G (libero), Szűcs I.
Man at Work VRC: Dolgos A., Kráml Sz., Myszöglád D., Szalai B., Tóth T., Saitz B.
Cere: Garamvölgyi O. (libero), Sándor Cs., Seck Gy. Játékos-edző: Seck György.

Forrás: veszpremvolley.hu

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.