Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Herendiből Halimbait

2012. március 5. 17:21 // Forrás: Bakony és Balaton TDM
Vasárnap zárult Budapesten a 35. Nemzetközi Utazás Kiállítás, ahol a Bakony és Balaton térség települései, turisztikai vonzerői és szolgáltatói először jelentek meg közösen.

A 60 négyzetméteres standon, 15 pulton mutatták be vidékünk változatos adottságait, vonzerőit és értékeit, a turisták érdeklődését felkeltő témák köré csoportosítva. A négy fő téma a hívogató vidéki élet, a gazdag kultúra, a balatoni felüdülés és a bakonyi kikapcsolódás voltak. Ahogyan dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a stand megnyitóján kiemelte, az összefogás elengedhetetlen ahhoz, hogy egy térség láthatóvá váljon, rendelkezzen akár annyi vonzerővel, mint a miénk – hisz ahogy ő mondta, ez az ország egyik legszebb vidéke. A térség akkor lehet sikeres, ha annak tájegységei, városai nem versengenek egymással, hanem együtt, egymást ajánlva csábítják a vendégeket a desztinációkba.


Dr. Navracsics Tibor, L. Simon László, dr. Kovács Zoltán, Lasztovicza Jenő és Porga Gyula látogatása a Bakony és Balaton Térség közös standján.
A képen ülnek (balról jobbra): Pajer Kristóf, Lencsés Tamara, dr. Navracsics Tibor, Papp Imre, Porga Gyula

A térséget összefogó turisztikai szervezet, a Bakony és Balaton Térségi TDM – megerősítve a miniszter véleményét, miszerint a terület bővelkedik természeti- és kulturális értékekben – igyekezett a kiállításon is a lehető legtöbb eszközzel kifejezni, hogy itt minden egy helyen van, ami egy utazást, nyaralást teljessé tesz. Ennek megfelelően csalogatták a látogatókat a helyi termékek ízeivel; a halimbai gyógyteát herendi csészéből kínálták, a somlói borokat a Veszprém megyei varurak kóstoltatták, a nagyvárosok” a vidéki élet varázsát, a Balaton keleti kapuja pedig az erdei kirándulóhelyeket ajánlották, és bárhol lehetett kérni egy kis bakonyi friss levegőt elvitelre.

Nem csak az ízeket, hanem a térség hangulatát is sikerült megeleveníteni a standon. A dicső történelemi múlt örökösei, a vitézek, várurak és a bakonyi betyárok jelmezei, Herend híres motívumai porcelánon, körmökön egyaránt mind-mind a térség sokszínűségét demonstrálták. Sokakat vonzott a 40 éves Bakonyi Természettudományi Múzeum programja, ahol a Bakony növény- és állatvilágát lehetett mikroszkóp alá venni.

A kiállítók a látogatók számára közös nyereményjátékot is hirdettek, aminek segítségével a kitöltők még több ismerettel, és értékes nyereményekkel gazdagodtak. Fődíjként pedig egy 65.000 Forint értékű szállásutalvány és egy herendi porcelán bonbonier is gazdára találtak. A játékon közel 400 utazni vágyó vett részt. Habár a térség nagyobb települései – Veszprém, Sümeg, Balatonkenese, Várpalota vagy Zirc – különkülön a korábbi években is jelen voltak a vásáron, az együttes bemutatkozás látványosabb megjelenési lehetőséget biztosított számukra és nagyobb figyelmet fordított rájuk is. Mellettük pedig olyan kisebb, de számottevő települések kaptak felületet, akiknek híre eddig szűkebb körhöz jutott el. Bizonyítja ezt az is, hogy bár az idei vásáron a kiállítók száma kevesebb volt, az érdeklődés nem volt kisebb a korábbiaknál, hisz több ezer látogató fordult meg a pultoknál a négy nap alatt.

Az idei évben még két belföldi kiállításon, Debrecenben és Szolnokon népszerűsítik majd a térség turisztikailag fontos helyszíneit, szolgáltatóit. A következő év ennél is nagyobb összefogást hoz majd a Bakony és Balaton térség számára, hiszen addigra elkészül az egységes arculat, melynek mentén ismét közös, de megújult megjelenéssel vesznek részt a legfontosabb hazai turisztikai vásáron.

vehir.hu
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.