Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

109 ezren jelentkeztek

2012. március 5. 17:34 // Forrás: mti
Az idén - az eddig regisztrált adatok szerint - 109 ezren adtak be jelentkezési kérelmet egyetemekre, főiskolákra, mintegy 32 ezerrel kevesebben, mint a tavalyi esztendőben.

Az Oktatási Hivatal által az MTI-hez hétfőn eljuttatott összegzés szerint az idén 71 ezren választották a felsőoktatási jelentkezés elektronikus formáját, s 38 ezren nyújtották be a jelentkezésüket a hagyományos módon, papíron. A jelentkezések feldolgozása folyamatosan zajlik.

A jelentkezési határidőt ebben az évben meghosszabbították, a diákok február 24-ig adhatták be kérelmüket.
Tavaly csaknem 141 ezren adtak be felsőoktatási intézményekbe felvételi kérelmet, körülbelül ugyanannyian, mint egy évvel korábban.

A hivatal tájékoztatása szerint a jelentkezők eredményeinek függvényében minden lehetőség adott arra, hogy a korábbi évekhez hasonlóan mintegy 100 ezer hallgató kezdhesse meg felsőfokú tanulmányait szeptemberben, közülük csaknem 70 ezren állami ösztöndíjjal tanulhatnak.

Az elektronikus úton jelentkezőknek hétfőn van még lehetőségük arra, hogy a jelentkezésüket hitelesítsék. Ezt két módon tehetik meg: egyfelől a jelentkezési adataikat tartalmazó hitelesítési adatlapot kinyomtatva és postára adva, másfelől az Ügyfélkapun keresztül, elektronikusan.

A postai úton beérkező jelentkezési lapok és az online úton jelentkezők által benyújtott hitelesítő adatlapok összesítése még nem zárult le, azokat a Magyar Posta folyamatosan kézbesíti. Várhatóan a hétfői naphoz hasonlóan az elkövetkező napokban is érkeznek még postán keresztül jelentkezések.
Végleges adatok az idén a felsőoktatásba jelentkezők számáról, valamint a benyújtott jelentkezéseknek az intézmények és szakok közötti eloszlásáról valamennyi jelentkezés feldolgozását követően, április közepére várhatóak.
 

vehir.hu
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.