Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

A szülőket is neveli az iskola

2012. március 5. 21:23
Gazdálkodj okosan! címmel ötletpályázatot hirdet a veszprémi Szilágyi iskola a fenntarthatóságra nevelés programsorozat utolsó állomásaként.

Utolsó állomásához érkezett a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont veszprémi ökoiskoláknak szóló fenntarthatóságra nevelés programsorozata. Eddig a Deák, a Gyulaffy, a Cholnoky és a Botev iskolákban indult el a projekt, utolsó, ötödik intézményként csatlakozik a Szilágyi iskola is – erről hétfőn délután tartottak sajtótájékoztatót.

– Intézményünk régóta elkötelezett híve a természetvédelemnek, a fenntarthatóságra nevelésnek – mondta Halmay György. – A „védd és őrizd a teremtett világot” bibliai parancs alapján működünk, ennek keretében elsők között nyertük el az ökoiskolai címet, amit azóta többször sikerült megújítani, idén pedig az örökös ökoiskola címért is sikerrel indultunk – tette hozzá a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója.

Négy intézményben már sikeresen lezajlottak a programhoz kapcsolódó események. A megszerzett tapasztalatok, anyagok a programokon kívül is felhasználhatók – jegyezte meg Brányi Mária alpolgármester, hozzátéve, a diákok filmeket néznek a témához kapcsolódóan, azokat közösen kiértékelik, ökolábnyomot számolnak, a tudatos – környezetkímélő – magatartásmintákat erősítették.

Némedi Lajos szerint jó döntés volt az önkormányzattól, amikor támogatta a pályázaton való részvételt. – Több mint 200 ezer forint önrésszel egy 4,244 millió forint összköltségű programot sikerült lebonyolítani, s közel 700 tanuló ismerkedik meg a globális problémákkal – ismertette az alpolgármester.

A Szilágyi iskolában zajló programokat Szűcs Attila igazgató-helyettes ismertette. Először filmvetítést rendeznek március 7-én, majd a XXI. század ökokatasztrófáiról tartanak előadást a felső tagozatos diákoknak, később csoportfoglalkozásokat szerveznek.

– A pályázathoz kapcsolódóan Gazdálkodj okosan! címmel ötletpályázatot hirdetünk. Az iskola akkor működik jól, ha nem csak a gyermeket neveli, hanem a szülőkkel is foglalkozik. A gyermekek fenntarthatóságra nevelése nem áll meg az intézmény falainál, a családot is bevonják az életvitel nevelésbe – mondta Szűcs Attila. – A résztvevő tanulóknak egy hónapon keresztül meg kell figyelniük családjuk fogyasztási és életmód-szokásait, kiemelve a fenntarthatósági szempontból kedvezőtlen szokásokat, és javaslatot kell tenniük olyan életmód vagy fogyasztási szokásváltozásra, amely releváns fenntarthatósági problémát old meg – részletezte az igazgató-helyettes. A 10 legjobb munkát a zsűri 10-10 ezer forint értékű ajándékcsomaggal jutalmazza.

A projektet lebonyolító Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont vezetője, Nagyné Kozma Ildikó köszönetét fejezte ki az eddigi munkáért, s az önkormányzat támogatásáért.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.