Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Várakozásán felül alakult az infláció

2012. március 13. 17:16 // Forrás: mti
A várakozásoknál magasabb lett az infláció februárban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik úgy vélik, elérhető a 3 százalékos inflációs cél a jövő év első felében. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Központi Statisztikai Hivatal keddi tájékoztatása szerint a fogyasztói árak februárban 5,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az első két hónap átlagában az infláció 5,7 százalék volt.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője azt MTI-vel közölte: a várakozásoknál magasabbra ugrott az infláció februárban a januári 5,5 százalékról, a fogyasztói árak egy hónap alatt 0,8 százalékkal nőttek. A vártnál gyorsabban emelkedtek az élelmiszerárak, a februári üzemanyagár-csökkenések pedig a vártnál kisebb mértékűek voltak.

Az elemző szerint a következő hónapokban a tojás- és baromfiárak uniós szabályozás miatti jelentős emelkedése várható, ami magasan tarthatja az élelmiszerárakat.

Suppan Gergely szerint a gyenge kereslet továbbra is fékezheti az inflációt, azonban csak az IMF/EU megállapodás csökkentheti lényegesen a forintgyengülésből származó kockázatokat.

Az elemző elmondta, az év közepéig 5,5 százalék felett maradhat az infláció, majd az év vége előtt bázishatások miatt 4,5-5 százalékra mérséklődhet. Az éves átlagos infláció azonban magasabb lehet a korábbi várakozásoknál, 5,3-5,4 százalék között alakulhat. A 3 százalékos inflációs cél elérését azonban 2013 második negyedévére elérhetőnek tartja.

A várakozásoknál magasabb infláció nem okozott nagyobb meglepetést- fejtette ki Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője. Elmondta, az utóbbi hetekben már lehetett arról hallani, hogy a szigorúbb uniós szabályozás miatt jelentősen felmegy a tojás és a csirkehús ára, de az áremelkedés megjelent más élelmiszereknél is, ami valószínűleg így marad húsvétig.

A másik tényező az általános forgalmi adó januári emelése, ami a háztartási energiánál a februári számlákban jelent meg. Így több egyszeri hatás terhelte az első két hónapban az infláció alakulását - mondta Nyeste Orsolya.

Az élelmiszerek további drágulása folyamatos kockázatot jelent az inflációra, de a várakozások szerint márciusban már lassulni fog az index növekedése - mondta az elemző. Úgy vélte, a következő hónapokban végig valamivel 5 százalék fölött alakul az infláció, s csak az év utolsó két hónapjában eshet 5 százalék alá.

A jövő év első hónapjaiban pedig közeledhet az infláció a 3 százalékos célhoz - közölte az Erste Bank elemzője. 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.