Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

Rendőrkézen a gyulafirátóti rablás elkövetői

2012. március 20. 11:15 // Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Tegnap, március 19-én 20 óra körül a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették a gyulafirátóti rablót és társát. Frissítve: videó!

Szerdán, március 19-én, nem sokkal 13 óra előtt Gyulafirátóton egy 30-40 év körüli férfi egy zacskót adott át a takarékszövetkezetben dolgozó hölgynek, majd fegyvernek látszó tárggyal a pénz átadására kényszerítette. A pénz átvételét követően az elkövető távozott a helyszínről.

A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a keresését, ennek érdekében a Gyulafirátótról kivezető utakon ellenőrző-áteresztő pontokat állítottak fel, s kutyával indultak az elkövető nyomába.

A gyors bejelentésnek és a kiemelkedő rendőri munkának köszönhetően a rendőrség látóterébe került egy dudari fiatalember, akit az este folyamán már gyanúsítottként hallgattak ki a főkapitányság nyomozói. A további nyomozati cselekmények alapján éjfél körül egy másik, 27 éves veszprémi férfi is rendőrkézre került.

Fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt az eljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le, ennek során mindkét elkövető előzetes letartóztatását kezdeményezi – tájékoztatta lapunkat Kómár Viktória r. főhadnagy, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
 

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.