Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C

„Beleadunk apait, anyait”

2012. március 21. 22:21
A betegséggel küszködő Fazekas Nándor legújabb blogja az alapszakasz utolsó időszakáról és a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőről.

A megszokottnál kicsit hosszabb idő után jelentkezem újra a blogommal. Az elmúlt hetekben sűrű volt a program, egymás után játszottuk le a bajnokikat és a kupameccsünket, hiszen szerettünk volna alaposan felkészülni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjére. A Szeged ellen is behúztuk a kötelező győzelmet, az első félidőben héttel is vezettük, aztán feljöttek a Tisza-partiak, majd a vége elég sima lett. Az Pick jól tartotta magát, de úgy gondolom, hogy a győzelmünk nem forgott veszélyben. Összességében elmondható, hogy hibátlanul vettük az elmúlt hetek akadályait, hiszen mindkét itthoni sorozatban bejutottunk a legjobb négy közé.

Így egy teljes hetünk volt felkészülni a León elleni meccsre, ami fontos számunka, hiszen a kiemelt meccseink előtt kialakult heti fix programunk van. Igaz, ezen is módosítanunk kellett, hiszen már csütörtökön indultunk Leónba, annak érdekében, hogy kellően kipihentek legyünk a szombati meccsen. Budapestről Madridba érkeztünk, ahonnan busszal három-négy óra alatt értünk Leónba. Véleményem szerint – az utazás fáradalmaitól eltekintve – jól sikerült a felkészülésünket.

Mindannyian nagyon vártuk már a meccset, hiszen az év ez egyik legfontosabb találkozója várt ránk. S a csoportmeccsek után most – az elmúlt évek hagyományaival ellentétben – nem a Barcelonával vagy az Atlético Madriddal, hanem Spanyolország úgymond harmadik legjobb csapatával találkoztunk. A mérkőzés nagyon felemásra sikeredett. Az első félidőben támadásban nagyon hatékonyak voltunk, majdnem minden lövésük betalált, a védekezésünk azonban gyengébb volt. A második játékrészben viszont ennek a fordítottja állt be: a támadójátékunk bénult meg, s a védekezésünk javult fel. Végül három góllal kikaptunk, amire nem mondhatjuk, hogy tragédia. Bár a 40. perc környékén még néggyel vezettünk, s úgy vélem, hogy egy ilyen rutinos csapatnak azt az előnyt meg kellett volna taratani vagy legalább egy iksz körüli eredményre ki kellett volna hozni. De ez már a múlt…

Az Ademar nem egy kimondott sztárcsapat, nincsenek világklasszisai, de nagyon egységes alakulat. Az erejét már a csoportkörben is megmutatta, amelyet otthon veretlenül vívott meg a Montpellier, a Kiel és a Koppenhága nevével fémjelzett csoportban. Ez tekintélyt parancsoló eredménysor. Meggyőződésem, hogy a csapatunkban benne van, hogy ötezres fanatikus közönsége előtt ledolgozza ezt a hátrányt. Szoros végjátékra számítok, akár az is előfordulhat, hogy egy-egy gólon múlik majd a párharc. Érzem a csapatban az elszántságot, s azt, hogy meg tudjuk csinálni, de ehhez nagyon oda kell figyelni, s minden ziccert be kell lőni. Tudom, hogy a közönség bele fog hajszolni minket a továbbjutásba, mi pedig bele fogunk adni apait, anyait.

Spanyolországból hazatérve ledöntött a lábamról egy vírus, amelytől eléggé legyengültem. Remélem, hogy annyi erőt nem vesztettem, hogy a hétvégi meccset ki kelljen hagynom. Már kezdem jobban érezni magam. A lemaradásomat megpróbálom pótolni a hátralévő edzéseken. De a betegségemmel már nem is szeretnénk foglalkozni, csak az előttünk álló mérkőzéssel.

Büszkeségünk és Gergő fiam klubja, az Éles Kézilabda Iskola a hétvégén Szentesen vett részt egy háromnapos tornán, ahol igen sok csapat vett részt. Örömteli, hogy a veszprémi fiúk a 2001, 2002, 2003-as korosztály küzdelmeit is megnyerték, a 2002-es születésűek között pedig Gergőt választottak meg a legjobb játékosnak.

Fazekas Nándor

Élőben közvetítjük!

A vehir.hu élő, szöveges közvetítést ad a március 25-én (vasárnap) 18 órától kezdődő MKB Veszprém KC–Reale Ademar León Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóról. Tudósítunk on-line beszámol a mérkőzés előtti történésekről is, a találkozó után pedig nyilatkozatokkal és képgalériával jelenkezünk.

vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.